Orbán: Ide nekünk az oroszlánt is! – Letették a pesti gigauszoda alapkövét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormányfő szerint nem csupán rendezői leszünk a 2017-es vizes-vb-nek.

2015. 05. 15. 10:36

Julio C. Maglione FINA-elnök rendkívül nagyra értékelte azt az erőfeszítést, amelyet Magyarország tett annak érdekében, hogy átvegye Mexikótól a szervezést. „A kiváló kapcsolatunknak köszönhetjük, hogy a tervezettnél négy évvel korábban rendezhetnek itt világbajnokságot” – nyilatkozta a sportvezető, hozzátéve, biztos abban, hogy amikor augusztusban, a kazanyi világbajnokság záróünnepségén átadja Orbán Viktornak a FINA zászlóját, akkor az a lehető legjobb kezekbe kerül majd. Egyúttal megjegyezte, reméli, a 2017-es vb végén elmondhatja, hogy minden idők legjobb FINA-rendezvényét zárták Magyarországon.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke köszönetet mondott a vizessportok legnagyobb magyarjainak, köztük az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinának, a négyszeres győztes Darnyi Tamásnak, valamint a háromszoros aranyérmes Kemény Dénesnek is. Ahogy fogalmazott, ők ezekkel a címekkel jelképesen téglákkal járultak hozzá az uszodaközpont létrehozásához. Gyárfás Tamás az alapkőletétel napját még a világbajnokság megnyitójánál is fontosabbnak nevezte. Hozzátette, ehhez hasonló volumenű beruházásra a magyar úszósport történetében legutóbb 1930-ban, a margitszigeti Hajós-uszoda építésénél volt példa.

Az összefogás a válasz az idő szorítására és más akadályokra – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az alapkőletételen mondott beszédében. A kormányfő emlékeztetett, hogy az esemény megnyitásáig kevesebb mint 800 nap van hátra, s be kell bizonyítani, hogy Magyarország képes arra két év alatt, amire másoknak négy évük volt. Vannak, akiknek ettől megremeg a térdük, felmentést keresnek, a lehetetlent emlegetik; a mai kor nem az ő korszakuk – értékelte. „A világ megváltozott, eddig a nagyhalak ették meg a kicsiket, most a gyorsak eszik meg a lassúakat, és a bátrak eszik meg a gyávákat” – fogalmazott, megjegyezve: aki fél, félreáll, nem hisz a saját erejében, az a sor végére sodródik.

A miniszterelnök Magyarországot bátornak nevezte, utalva a válság leküzdésére, az ország talpra állítására és a vizes-világbajnokság megrendezésére is. Szavai szerint az ország előrelép, bizonyít és nem számít, hogy szorít az idő és vannak akadályok, mert erre a válasz az összefogás.

Köszönetet mondott a XIII. kerületnek, a fővárosnak és az ellenzéki pártoknak hozzáállásukért, a nemzetközi szövetségnek pedig a bizalomért. Hozzátette ugyanakkor, hogy első helyen a magyar úszósportnak kell köszönetet mondani, amelyhez temérdek siker, munka és nemzetközi elismerés kötődik. Ez a döntő érv, ami miatt vállalkoztunk a rendezésre – fejtette ki, külön kitérve Egerszegi Krisztinára, aki az egyetlen Szent István-díjas sportoló és az a magyar nő, aki „a legtöbb magyar férfi szeméből csalt elő könnyeket”.

Orbán Viktor szólt a kormány sport melletti elkötelezettségéről, kitérve arra, hogy amikor sportról van szó, az a magyar jövőt jelenti. A sportot az egyetlen biztos pontnak nevezte, amely segít a jövő generációinak, hogy helyt tudjanak állni a világban. „Semmi áldozatot nem fogunk megtagadni tőlük” – szögezte le a kormányfő.

Azt is megfogalmazta, hogy Magyarország nem egyszerűen a rendezője, hanem valódi házigazdája lesz a vb-nek. Utalt arra, hogy a Dagály területén épülő vízi központ alapköve egy startkövet is jelent, amelyről olyan felkészültséggel, merészséggel és lelkesedéssel kell elrugaszkodni, amilyennel a világhírű magyar úszók szoktak a medencébe ugrani.

Orbán Viktor azt is hangoztatta, hogy a világbajnokságnak és a hozzá kapcsolódó beruházásoknak az egész ország a nyertese lesz, magyarok ezreinek ad munkát és magyar cég építi fel az uszodaközpontot, amely a hazai úszósikerekhez méltó helyszín lesz.

Sok sikert kívánt Budapestnek ahhoz, hogy a sport történelemkönyvébe is beírja a nevét. „Ide nekünk az oroszlánt is, jöjjön hát az egész világ!” – zárta beszédét Orbán Viktor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.