Sorozatban nyolcadszor bajnok a Veszprém

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A döntő második mérkőzésén is legyőzte legnagyobb riválisát, a Szegedet.

2015. 05. 19. 19:06

A második játékrészben mindent egy lapra feltéve rohamozott a Szeged, amely többször emberelőnybe is került, és sikerült feljebb kapaszkodnia (42. perc: 18-21). A vendégek azonban a nagyon kritikus szakaszokban megfelelően összpontosítottak, és mindig akadt valaki, aki új lendületet adott a csapatnak.

A 47. percben, 19-24-nél időt kért a Szeged, de nem tudott közelebb férkőzni, mert ekkor Lékai remekelt, sorozatban háromszor talált be. Ezzel el is dőlt a meccs és vele együtt a bajnoki cím sorsa. Az utolsó másodpercekben Vadkerti jött be a pályára, és ő dobhatta a találkozó utolsó gólját.

„Nagyon kemény mérkőzés volt. Azzal nyertünk, hogy előbb kezdtünk el a játékkal foglalkozni, és nagy lett az előnyünk. Tudtuk, hogy jönni fog a Szeged, de szerencsére nem törtünk meg. Egyre nehezebb megnyerni a magyar bajnokságot. Fontos volt, hogy itt is nyerjünk, mert így elegendő időnk lesz felkészülni a BL-Final Fourra” – értékelt a lefújást követően Carlos Ortega, a veszprémiek spanyol trénere.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.