Beérik a Hungaroringért való lobbizás?

Az ígéretek szerint további öt évig rendezhetnénk a Forma–1-et.

MTI
2015. 07. 24. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus rövid megbeszélést folytatott a mogyoródi pályán az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, akinek átadta a Hungaroring fejlesztési terveit tartalmazó dokumentumot.

„A kormány már tárgyalta a sportfejlesztési koncepciót, amelynek az egyik része a magyar Forma–1-es pálya modernizálása, felújítása, s az ezzel kapcsolatos terveket ma Bernie Ecclestone is megkapta” – nyilatkozta Seszták Miklós az egyeztetés után, s hozzátette, mivel a kormány komoly befektetést tervez végrehajtani a Hungaroringen, cserébe a miniszter azt kérte a brit üzletembertől, hogy tárgyaljanak a jelenleg 2021-ig szóló szerződés meghosszabbításáról.

„Ígéretet kaptunk további öt évre vonatkozóan, ezért elkezdjük a megállapodás pontjainak a kidolgozását, s reményeink szerint hamarosan a hosszabbításra is sor kerülhet” – mondta a miniszter.

A Hungaroring 1986 óta szerepel az F1-es versenynaptárban, vasárnap a jubileumi, 30. futamot rendezik majd meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.