Félidőben a magyar K2-expedíció

Elindult a 3-as táborba a magyar K2-expedíció mászópárosa, Varga Csaba és Suhajda Szilárd.

MTI
2015. 07. 14. 19:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 3-as táborban a tervek szerint egy-két éjszakát töltenek el. Várhatóan a hétvégén térnek vissza a megközelítőleg 5 ezer méter magasan lévő alaptáborba, ahonnan a pihenés után – jó idő esetén – a csúcs megközelítése és a csúcstámadás következik július 25. és 30. között – mondta el Varga Csaba a Duna televíziós csatorna Hazajáró című műsorának.

 

 

Hozzátette: a K2 egy nehéz hegy, amelynek megmászása tovább tart a Broad Peak vagy a Gasherbrum II. meghódításánál, és bár felkészültek rá, fizikailag és pszichikailag is megviseli őket. Rámutatott, hogy körülbelül most vannak az expedíció közepén, hiszen július 1-jén érték el az alaptábort, és augusztus elején indulnak vissza Magyarországra.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megmásszuk a hegyet és lejöjjünk élve. Semmit sem kockáztatunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljussunk a csúcsra.”

– hangsúlyozta Varga Csaba. A világ második legmagasabb hegycsúcsát, a Pakisztán területén található 8611 méter magas K2-t a nagyváradi Varga Csaba és a békéscsabai Suhajda Szilárd oxigénpalack nélkül készülnek meghódítani. A csúcstámadás nyolcezer méterről, a negyedik táborból indul majd, a hegymászók az Abruzzi-sarkantyún keresztül próbálnak majd feljutni a Karakorumban található csúcsra, amelyet magyar mászónak még nem sikerült meghódítania.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.