Hamilton komoly előnnyel készülhet a Hungaroringre

A Mercedes brit pilótája nyerte a Forma–1-es Brit Nagydíjat vasárnap.

MTI
2015. 07. 05. 14:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 30 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 38., idei ötödik futamgyőzelme, és sorozatban másodszor nyert hazai közönség előtt. A pole pozícióból induló Hamilton a rajtnál elvesztette az első helyet, de a kerékcseréknél sikerült visszaszereznie a vezetést. A harmadik helyen Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német pilótája ért célba. A Mercedes két pilótája nagyon rosszul, míg mögöttük a két Williams nagyon jól rajtolt, így a brazil Felipe Massa állt az élre és pillanatokra Valtteri Bottas is megszerezte a második helyet, de a finnt azonnal visszaelőzte Hamilton, míg Rosberg a negyedik helyre csúszott vissza.

A rajt utáni első kanyarokban hárman is kiestek, így bejött a biztonsági autó, amelynek kiállásakor Hamilton azonnal meg akarta előzni Massát, de manővere nem járt sikerrel, ráadásul emiatt kisodródott, Bottas pedig visszaszerezte a második helyet. Ezt követően a kerékcserékig nem változott az élcsoport sorrendje. Elsőként a 19. körben Hamilton hajtott ki a bokszutcába, majd utána Massa és Rosberg követte, mindketten a brit mögé jöttek vissza, ahogy a 21. körben Bottas is, aki csapattársa és Rosberg közé ékelődött be.

A következő körökben Hamilton elhúzott riválisaitól, és úgy tűnt, sima futamgyőzelmet arat, azonban a 35. körben elkezdett szemerkélni az eső a pálya egyes részein. A helyenként nedves aszfalthoz Rosberg jobban alkalmazkodott, mint a két Williams, így a 41. kör végére feljött a második helyre és közben rohamosan csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben is.

A 43. körben Rosberg utolérte Hamiltont, aki viszont – Vettellel együtt – a lehető legjobbkor állt ki intermediate gumira váltani, ugyanis ekkor elkezdett szakadni az eső. Ez a jól időzített csere Hamiltonnak a vezetés megtartását, míg Vettelnek a harmadik hely megszerzését jelentette, mivel két körön belül az egész mezőnynek abroncsokat kellett váltania. A világbajnoki idény három hét múlva a Hungaroringen folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.