Két aranyat szereztek a magyar kajakosok

A válogatott a szlovéniai Bohinjban zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon aratott babérokat.

MTI
2015. 07. 04. 21:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csay Renáta címvédőhöz méltó magabiztossággal simán nyert női K–1-ben, és győzni tudott Kövér Márton is C–1-ben, ezzel bebiztosítva magának a szeptemberi, győri világbajnokságon való indulás jogát.

A hazai szövetségtől származó beszámoló szerint a tizenötszörös világbajnok Csay sokáig „altatta” a mezőnyt, a hármas élbolyban együtt haladt olasz és angol kihívójával, majd az ötödik futószakasz után lehagyta társait és a célig folyamatosan növelve előnyét simán nyert. A szám másik magyar résztvevője, Miskó Noémi csak az első futásig tudta tartani a lépést a vezető hármassal, majd lemaradt, de megtartotta pozícióját, így negyedik lett.

A kenus Kövér sikeréhez sem férhetett kétség. A magyar versenyző már a második körtől vezette a mezőnyt, spanyol riválisával ketten alkották a vezető bolyt. Aztán az utolsó futásnál lehagyta ellenfelét, a beszállásnál már egyedül volt, és a célig növelve előnyét végül nagy fölénnyel nyert. Balla Levente pénteken győzni tudott az U23-as mezőnyben, a tikkasztó hőség és a sorozatterhelés miatt azonban ezúttal már fáradtabban mozgott, hatalmas bravúr, hogy így is hatodik helyet tudott szerezni.

Férfi K–1-ben Boros Adrián ötödik, Havas Balázs pedig 14. lett. Az ifjúságiaknál női K–2-ben harmadik helyet szerzett a Gál Fruzsina, Fritz Anett duó. Az Eb vasárnap zárul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.