Úgy tűnik, Sergio Pérez számára a Hungaroring egyet jelent a nagy bukással. A mexikói pilóta tavaly a vasárnapi futamon a célegyenes elején megcsúszott, majd nekivágódott a betonfalnak. Idén sem úszta meg baleset nélkül a Force India versenyzője, a délelőtti szabadedzésen a pálya 11-es kanyarjából kigyorsítva hatalmasat bukott: eltört a jobb hátsó felfüggesztése, és előbb a szalagkorlátnak vágódott, majd fejtetőre állt.
Szerencsére Pérez sértetlenül szállt ki a rommá tört autóból, és az orvosi kivizsgálást követően azt nyilatkozta, nagy szerencséje volt, hogy megúszta a balesetet. „A pálya meglehetősen koszos volt, ráfutottam a műfűre, aztán a pálya másik oldalán a korlátnak csapódtam – igencsak rossz szögben. Az autóm átfordult a tetejére, de minden rendben van. Elég kemény baleset volt” – magyarázta Pérez.
Mint kiderült, a Force India hátsó felfüggesztése nem véletlenül tört el, így a csapat úgy döntött, sem Pérezt, sem Hülkenberget nem engedik addig a pályára, amíg a felmerült műszaki problémát nem hárítják el az autókon. Ennek következtében délután egyik Force India sem vett részt a második szabadedzésen. Mindenesetre Pérez kocsiján ezen kívül is bőven akadt munkájuk a szerelőknek.