Svájci hajó nyerte a Kékszalagot

A Safram csapat katamaránja hajnali 2 óra 6 perckor futott be a célba.

MTI
2015. 07. 03. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A viadal honlapjának beszámolója szerint a hajó pénteken hajnalban 2 óra 6 perckor futott be a célba, míg a második helyen 13 perc hátránnyal a tavaly hatalmas időrekorddal diadalmaskodott Fifty-Fifty nevű 50 lábas magyar katamarán végzett.

A tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas – aki ezúttal egy Decision 35 típusú, Cellum névre keresztelt kéttestű hajóval vágott neki a versenynek – lett a harmadik.

A verseny a Keszthelyi-öböl bejáratánál dőlt el, amelyet a Safram északról, Balatongyörök felől gyorsabban közelített meg, mint a délen vitorlázó Cellum. A svájci hajó itt tudott véglegesen az élre állni, és előnyét végig növelte a célig.

A Kékszalag 540 hajóból álló mezőnye csütörtökön 9 órakor rajtolt el Balatonfüreden, hogy megtegye a verseny légvonalban mintegy 155 kilométeres távját. A szél a nap folyamán végig nagyon gyenge maradt, csak este 10 órakor lett kicsit élénkebb a légmozgás. A mezőny a verseny alatt a Balaton teljes hosszában széthúzódott, sokan feladták a küzdelmet, de a kitartó hajók zöme is csak péntek késő délután vagy éjszaka ér majd célba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.