Visszavonult a világ egyik legjobb hokisa

Bejelentette visszavonulását Martin St. Louis, a New York Rangers veterán játékosa.

MNO
2015. 07. 03. 10:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Elképesztő utazás volt, tizenhat évet tölthettem el az NHL-ben. Köszönöm a klubjaimnak és a vezetőknek, hogy ennyi éven át lehetővé tették ezt, valamint szerető feleségemnek, Heathernek, három fiunknak és a szüleimnek, akiknek a támogatása nélkül mindez nem ment volna”

idézte a liga honlapja a 40 éves támadót, aki utolsó idényében 74 mérkőzésen lépett jégre, s 54 pontot szerzett.

A kanadai játékos azon kevesek közé tartozik, aki nem játékosbörzét követően futott be nagy karriert az NHL-ben, hanem a saját erejéből, fokozatosan jutott előre. 1998-ban a Calgary Flamesben mutatkozott be a ligában, majd 2000-től tizenhárom idényen keresztül erősítette a Tampa Bay Lightninget, amellyel 2004-ben Stanley Kupát nyert. Két éve 972 mérkőzésen gyűjtött 953 pontjával a floridai klub történetének legeredményesebb játékosaként távozott New Yorkba, ahol a Rangers alkalmazásába került. A csapattal tavaly Stanley-kupa-döntőt játszhatott, az idén pedig főcsoport-fináléig menetelt.

St. Louis a kanadai válogatottal aranyérmet nyert a tavalyi, szocsi olimpián, az NHL-ben pedig kétszer hódította el a pontkirálynak járó Art Ross-trófeát, és hétszer választották be az All Star-válogatottba.

Erdély Csanád, a Sioux Falls Stampede és az áprilisban Krakkóban az A csoportos vb-re feljutott magyar jégkorong-válogatott csatára a Jégkorongblognak adott májusi interjújában az alábbiakat mondta a kanadairól:

„Kedvenc játékosom Martin St. Louis (New York Rangers), aki úgy érte el az álmait, hogy tényleg senki nem hitt benne, nem draftolták, nagyon alacsony, de olyan futóművei vannak lent, amilyenek soha nem lesznek nekem. Mégis magas szintre jutott, ezért a kedvencem.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.