Sporttörténelmet írt vasárnap késő este a 17 esztendős Gálfi Dalma, aki első magyarként diadalmaskodni tudott a US Openen. Igaz, hogy egyelőre juniorként, ám ne higgye senki sem, hogy a fiatalok között „ingyen osztogatják” a Grand Slam-bajnoki címeket. Ráadásul Dalma idén az Australian Openen elődöntős volt, míg Wimbledonban párosban diadalmaskodott Stollár Fanny oldalán. Nem véletlen, hogy tegnap óta az ő nevével kezdődik korosztálya világranglistája.
Persze ezért rengeteg áldozatot hozott ő is és a családja is. Dalma mindent annak rendel alá, hogy eredményes profi játékos legyen, ennek érdekében felköltözött a fővárosba, valamint magántanulóként végzi középiskolai tanulmányait. Már most komoly edzői stáb dolgozik mellette: Temesvári Andrea és a korábbi Fed-kupa-kapitány, Barátosi Levente segíti a szakmai munkáját, míg az erőnlétéért Simai Péter felel, de természetesen a sportpszichológus sem hiányzik mellőle. Ugyan egy német menedzsercég egy ideje segíti a pályáját, az ügyeit – immár főállásban – édesapja, Gálfi Tamás intézi, míg a nyugodt hátteret pedagógus édesanyja biztosítja a számára.
Karrierje szempontjából most nagyon fontos időszak következik, hiszen ami elég a juniorok között, az bizony nagyon kevés lehet a felnőtteknél. Éppen ezért, hogy a fejlődése töretlen legyen, már most egyre többször elindul kisebb tornákon, hogy fokozatosan hozzászokhasson a felnőtt mezőnyhöz. Ráadásul a versenynaptárjának kialakításakor azt is figyelembe kell venni, hogy valamennyi borításon lehetősége legyen pályára lépni.
„Nagy lépések előtt állok, de mindent a profi karrieremnek rendelek alá. Már játszom a felnőttek között, de most jön majd a következő lépcsőfok számomra, amikor a 25 és 50 ezer összdíjazású tornákon kell helytállnom. Na, majd ezeken kiderül, hol is tartok jelenleg” – jelentette ki Gálfi Dalma.
Őszintén reméljük, hogy néhány éven belül már ő is arra a szintre lép majd, mint a női egyes győztese, az olasz Flavia Pennetta, vagy a férfiak között győzedelmeskedő – idén már harmadik GS-trófeáját szerző – Novak Djokovic. A szerb világelső egy fantasztikus finálét követően győzte le a svájci Roger Federert négy játszmában (6:4, 5:7, 6:4, 6:4), újfent bizonyítván, nincs nála jelenleg jobb a világon.














