„Én hegyen ennyit még nem lapátoltam”

Gépkocsi méretű lezúduló jégdarabok várták a 8163 méteres Manaszlun Klein Dávidot, aki a hegyen megülte 40. születésnapját.

Az ember, aki 8156 méter magasra indult, de 8163 méterre jutott. Ezzel a brit filmcímből vett parafrázissal adta át a szót a konferanszié Klein Dávidnak a hétfői sajtótájékoztatón, melyen a hegymászó sikeres himalájai túrájának részleteibe avatta be az újságírókat. A Manaszlu hivatalos magasságáról megoszlanak a vélemények, Klein mászóengedélyébe például 8163 méter került. Az augusztus 30-án útra kelő alpinista 44 napos expedíciója nagy büszkeségre ad okot: a Cso Oju 2004-es meghódítása után végre a második nyolcezres skalpját is begyűjtötte tiszta mászással, oxigénpalack és serpák segítsége nélkül.

Az irtózatos erejű nepáli földrengés helyszíni tapasztalatairól már Szőnyi Ferenc ultrafutó is beszámolt az MNO-nak néhány hete, és Klein ugyancsak kitért rá. Az expedíció tervezési szakaszában megkérdezte ottani barátait, illő-e egyáltalán ilyen tragédiát követően szállást, felszerelést, utazást intéztetni a helyi hegymászó ügynökségekkel. (Közel 8000-en haltak meg, 200 ezer ház omlott össze áprilisban.) A válasz igen volt, a turisták költése gyógyír a helyieknek, így a magyar alpinista sem tétovázott. Katmanduból busszal és terepjáróval, végül többnapos gyaloglással érte el az alaptábort. Az út elvarázsolta. Az előző években a kietlenebb, kopárabb tibeti tájhoz szokott, itt viszont már-már trópusi környezetet idéző érintetlen bambuszerdőkkel, zuhatagokkal övezve bandukolhatott. A helyi lakosok serpák, akik mintegy 300-350 éve költöztek át ide Tibetből. Vendégszeretetük az évszázadok alatt sem kopott, Klein Dávid elégedett volt puritán, de annál barátságosabb szállásaival, melyek olykor szurkoshordókból épített kalibák voltak.

Az itteni az egyik legmélyebben fekvő 8000-es-alaptábor: 4850 méteren, fagyhatár alatt található. Ennek az volt a hátránya, hogy itt nem hó, hanem eső esett – szinte folyamatosan. Az akklimatizációs túrák utáni ruhaszárítás így csaknem lehetetlen volt. A csapadék az 1-es tábortól kedve már természetesen hó formájában hullott, mennyisége viszont nem csökkent, így a kereskedelmi expedíciók egy része nem várt október elejéig, hamarabb otthagyta a hegyet, és hazaindult. Így tett a neves hegymászó Russell Brice is, aki a Csomolungmát is többször megjárta már: levonult teljes csapatával, mert nem tudta kivárni a megfelelő időjárási ablakot. A teljes kötélzetét ott kellett hagynia a hegyen. Klein Dávid az időjárásról röviden csak annyit mondott: „én hegyen ennyit még nem lapátoltam”.

Klein a nyirkos alaptáborban megfázott, az akklimatizáció során pedig menetrendszerűen „lejött a fél orra” a jeges szélben. Azért ez sem vette el a jó kedvét, főképp hogy a Manaszlun ünnepelte negyvenedik születésnapját. Gömbtükör és alkoholmámor ezúttal nem volt, torta viszont igen, amelyet az ünnepelt is megsüvegelt. Az alaptábor séfje és a serpák a mostoha körülmények között, felmelegített köveken készítették el a meglepetést, amelyre sörrel koccintottak. Az alpinista ennyit engedélyezett magának, néhány óra múlva már a 2-es tábor felé araszolt a hóban.

Szintén szívmelengető emlékként gondol vissza a tavalyi Csomolungma-expedíciót vezető Török Edinától kapott ajándékra. A boríték egészen kalandos úton jutott el hozzá: Londonban adták fel, Katmanduban viszont már nem érte el a magyar mászót, így egy kereskedelmi expedíció helikopterével vitték utána az alaptáborba. Ilyenkor a családtól, barátoktól is örülne az ember egy-egy kedves szónak, de Klein – mint mondta – egy olyan embertől kapott biztatást, aki pontosan tudta, mire van ilyenkor szüksége, hisz járt már vele ilyen magasságban. A borítékban lapuló kedvenc csokik el is fogytak hamar felfelé a hegyen.

A tetemes hómennyiség miatt a hegymászó két gázpalackon és két sátoron kívül alig vitt magával valamit a kötelező ruházaton kívül, így saját bevallása szerint semmilyen ökológiai lábnyomot nem hagyott maga után.

Négy tábort tervezett a csúcsig. A legnehezebb szakasz – miként a túra előtt is sejtette – az 1-es és a 2-es tábor között volt, a jégfalak ugyanis a ritka napsugarak hatására is gyorsan olvadtak, és „személyautó méretű darabok szakadtak ki a hegyből”. A 2-es tábor felett sem volt sokkal veszélytelenebb a helyzet: ott a hegy kisebb dőlésszöge miatt felhalmozódott hó indult meg néha lavina formájában. Klein Dávid emiatt egy ízben át sem öltözve, mászóruhájában pihent a sátrában, késsel a kezében, hogy ha meghallja a leszakadó hó és jégár hangját, azonnal tudjon menekülni. Volt egyébként olyan mászó, akit hosszabb szakaszon egy lavina vitt le a hegyről, de életben maradt.

Normális körülmények között egy egészséges felnőtt embernek 50-60 között van a pulzusszáma percenként, az oxigénszaturációja (artériás véroxigénszint) pedig 97 körül, magashegyi körülmények között az élettani sajátosságok teljesen megváltoznak, 8000 méter felett pedig néhány óra alatt képes úgy legyengülni a szervezet, hogy az halálos kimenetelű is lehet – mondta Klein Dávid. Neki a Manaszlun 80-100 között volt a pulzusa átlagosan, a véroxigénszintje pedig 40 körülire esett.

A magyar hegymászó nem sietett, a tervek szerint akár október közepéig is próbálkozhatott volna csúcstámadással, ha az az idő miatt nem jön össze október elején. Utóbb viszont kiderült, a kiválasztott három nap az első és egyben utolsó időjárási ablak volt, amikor lehetőség nyílt a sikeres mászásra. Öt nappal az ereszkedés után már senki sem volt az alaptáborban.

Amikor Klein Dávid először felment a 2-esig, akár még a csúcstámadást is megpróbálta volna, de az idő és a rossz hírek meggátolták ebben. Az alaptáborban az akklimatizációs túráról visszatérők egy hasadékról beszéltek, ahová állítólag bezuhant az egyik mászó, de ki tudták húzni a tízméteres mélységből. Ezért Klein és az időközben hozzácsapódó cseh társa, Pavel kötelet és jégcsavarokat is vittek magukkal. Ők végül szerencsére elkerülték az üreget.

A csúcstámadást végül szeptember 30-án lehetett megindítani. Klein és társa felmászott a 7400 méteres 4-es táborig, előtte viszont még ki kellett kotorni a 3-asban lévő sátorban maradt piheruhát és pihekesztyűt, de olyan vastag hóréteg borította a sátrat, hogy a tetejét sem lehetett látni. Éjfél előtt nem sokkal indultak a 4-esből, és reggel fél hét körül már fent is voltak. A főcsúcs előtt szabályosan sorba kellett állniuk a hegymászóknak, több tucatnyian vártak arra, hogy lefotózkodhassanak országuk, támogatójuk zászlajával. A lefelé út problémamentes volt: Kleinnek csupán a lassabban haladó Pavelre kellett várnia néhány órát, így végül október 1-je helyett csak 2-án ért vissza az alaptáborba.

Azért ezt az évet sem úszta meg tragédia nélkül a Manaszlu. Az osztrák állampolgárságú Benedek Zoltán a sikeres csúcstámadást követő ereszkedés közben vesztette életét. Klein Dávid az alaptáborban röviden beszélgetett az erdélyi származású férfival, sőt akkor is összetalálkoztak, amikor Klein már lefelé jött a csúcsról. A hírek szerint már a csúcstámadás előtt is véreset köhögött, az ereszkedés közben pedig teljesen legyengült, és minden bizonnyal tüdőödéma miatt halt meg. Társát, egy francia mászót lehúzták a hármas táborig, ahonnan helikopterrel mentették ki. Ilyen magasságban ez szédületes teljesítmény.

Klein emlékei szerint nagyjából 10 másodpercet lehetett ott a helikopter, szinte a havat is alig érte az alja, aztán „mint egy kő, úgy zuhant lefelé az alaptábor irányába. Azt is nehéz volt megállapítani, hogy zuhan vagy repül. A lényeg, hogy életben maradt a francia mászó.”

Klein Dávid saját bevallása szerint élete egyik leghangulatosabb expedícióján van túl, de nem tervez hosszú pihenést. Mint mondta, már csak két nyolcezres maradt, amit még nem hódítottak meg honfitársaink: a K2 és az Annapurna. Utóbbira Klein nagyon feni a fogát. Már idén is nekivágott volna szívesen, de egyedül nem tanácsos elindulni a veszélyességi fokát tekintve top hármas hegynek. Ha viszont talál társat és szponzort, tavasszal semmi sem tarthatja vissza.