A magyar csapat öt hazai mérkőzésére több mint 100 ezren mentek el, ebből pedig 570 millió forint jutott a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) – számolt be róla a Blikk. Ennek eléréséhez a lap szerint az is kellett, hogy az MLSZ fellebbezésének hatására az UEFA hétfőn az elsőfokú döntés felfüggesztéséről döntsön, és tovább vizsgálja a szeptember 4-ei magyar–román meccsről szóló beadványokat. Így a Magyarország–Feröer meccsre nem vonatkozott a zártkapus döntés.
Több mint 17 ezren mentek el a csütörtöki Eb-selejtezőre, ez pedig a Blikk szerint körülbelül 120 millió forintos bevételt hozott. A Románia elleni meccsel pedig 150 milliót szerzett az MLSZ. Miután pedig az MLSZ körülbelül évi egymilliárdból gazdálkodik, így ez a bevétel a költségvetés nagyjából felét teszi ki a Blikk cikke szerint.