Nico Rosberg kétszeresen is nyert Mexikóban. Egyrészt bebizonyította, képes legyőzni az immár háromszoros világbajnok csapattársát, Lewis Hamiltont, másrészt a remek versenyzésének köszönhetően jelentős mértékben segíthetett a Laureus Alapítványnak. Ugyanis a német pilóta és csapata, a Mercedes az alapítvány „Vezess jó célért” akciójához csatlakozva még a Kínai Nagydíj előtt felajánlotta, hogy ahány kilométert az élen autózik az idei szezonban, annyiszor 100 eurót utal át a rászoruló gyermekek megsegítésére.
Nos, Rosberg Mexikóban alaposan rátett az eddigiekre, hiszen szinte végig az élen autózott, így amikor leintették a mexikói futamot, a Mercedes pilótájának neve mellett 1090,657 élen megtett kilométer állt, így az átutalandó összeg immár 109 ezer euróra növekedett.
„A Laureus Alapítvány nagyon közel áll a szívemhez, és boldog vagyok, hogy a nagykövetükként dolgozhatok. Számomra ez inspirációt is jelent, fantasztikus látni azt a munkát, amit a világban a gyerekekért tesznek. Engem a sportág a kemény munkára, odaadásra és tiszteletre nevelt. Remélem, most már én is jó példát mutathatok és inspirálhatok másokat” – nyilatkozta a Bild munkatársának Rosberg.
A német versenyző azt is elárulta interjújában, hogy kislánya, Vivian egy mini versenyzői overálban szurkolta végig édesanyja mellett a futamot. Rosberg – mielőtt hazautazott volna a családjához – Mexikóhoz méltóan ünnepelte a sikerét: egy helyi bárban „némi” tequilát fogyasztott el a csapatával együtt.
„Egy ilyen zseniális verseny után muszáj úgy igazán ünnepelni! Sokat nem aludtam a hazaút során Frankfurtig” – tette hozzá az összetettben ismét a második helyen álló Mercedes-pilóta.