Bajnokok most előnyben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kovács László szövetségi kapitány szerint a mieink messze vannak még a nemzetközi élmezőnytől.

B.M.L.
2015. 12. 08. 4:37

– Új impulzusok értek az edzőcserét követően, és a Balzsay Károly irányította, jól sikerült felkészülésem után valóban jól éreztem magam a ringben. Sajnos, most kisebb szünet következik, hiszen megsérült a bal kezem, ám nem állok le, a bokszmentes napokban is erősítek – árulta el Harcsa Zoltán.

A legjobb hazai középsúlyú amatőr ökölvívó számára izgalmasan alakulnak majd a következő hetek, ugyanis január végén bemutatkozik újdonsült WSB-csapatában: a londoni British Lionhearts színeiben az Egyesült Államokban lép szorítóba.

– Megkaptam már a szerződésem, ami minden szempontból egy iránymutató szerződés lesz az életemben. Január 18-ától 26-áig Londonban tartózkozom emiatt, és remélem, sikerül győztes meccsen bemutatkoznom a félprofi csapatomban, amelynél meccspénzt és nem havi fizetést kapok majd – ecsetelte Harcsa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.