Centergondokkal küzdenek az újbudaiak, így Vincze Balázs edzőnek és az OSC vezetőségének vészmegoldáshoz kellett folyamodnia: egy hónapra, a soron következő bajnoki mérkőzésekre leigazolták a brazil Antonio Inserra Netót, akivel már a héten találkozhatunk a medencében.
„Van egy brazil igazolásunk, centerposzton. Vele egészülünk ki addig, amíg a sérültjeink visszatérnek. A BL-ben nem tud játszani, hiszen ott csak a korábban nevezett játékosok szerepelhetnek” – nyilatkozta a vezetőedző az OSC blogoldalán.
Neto az Esporte Clube Pinheiros csapatában kezdte pályafutását, később Olaszországban folytatta, majd 2012 óta a Sesi csapatának játékosa, amellyel több brazil bajnoki címet szerzett.
Az OSC ma a Honvédot fogadja a bajnokságban.