Tatár Tímea hozzátette: a hat, Békés megyei vádlott 2015 márciusában, a DVSC Teva – Békéscsaba női kézilabda-mérkőzésen került összetűzésbe a biztonsági emberekkel. A Debreceni Járásbíróság rendbontás vétsége miatt az első- és a másodrendű vádlottat 300-300 napi tétel – 300 ezer forint – pénzbüntetésre ítélte és mindkettőjüket három évre eltiltotta a mérkőzések látogatásától. A harmadrendű vádlottat 80 óra közérdekű munkára kötelezte a bíróság, és ő egy éven át nem látogathatja a Magyar Kézilabda Szövetség sportrendezvényeit. A negyed- és az ötödrendű vádlottat egy-egy évre tiltották el a sportesemények látogatásától, míg a hatodrendű vádlott három évig nem mehet sportrendezvényekre és 180 óra közérdekű munkát is el kell végeznie.
Ha az első- vagy a másodrendű vádlott nem fizeti meg a pénzbüntetést, akkor a büntetésüket 300 nap fogházra kell átváltoztatni – közölte a szóvivő. A vádirati tényállás szerint 2015. március 13-án este a debreceni Hódos Imre Városi Sportcsarnokban rendezték meg a DVSC Teva – Békéscsaba női kézilabda-mérkőzést. A késve érkező békéscsabai szurkolókat a vendégszektorban helyezték el, amely a helyi szurkolóktól kordonnal, valamint biztonsági emberekkel volt elválasztva. A mérkőzés első félidejének második felében a debreceni szurkolótáborból egy ismeretlen személyazonosságú szurkoló átment a békéscsabaiakhoz, elvette a másodrendű vádlott kordonhoz kifeszített szurkolói zászlóit, majd azzal a hazai szurkolótábor irányába indult. A békéscsabai szurkolók felháborodtak és a zászló visszaszerzése érdekében megpróbáltak átmászni a szektorokat elválasztó kordonokon.
A helyszínen szolgálatot teljesítő rendészek próbálták őket visszaszorítani. A békéscsabai szurkolók ekkor a szektor két oldaláról több kordont a pályára dobtak és a biztonsági őrök fellépése ellenére átmásztak a kordonon. A hat vádlott és az őket visszaszorítani próbáló rendészek között dulakodás alakult ki, a szurkolók többször is meglökték a jogszerűen intézkedő biztonsági embereket. A Debreceni Járásbíróság az ügyben az első tárgyaláson ítéletet is hozott, amelyet minden érintett tudomásul vett, így a határozat jogerős.