Az együttes nagy lépést tett a legjobb nyolc közé kerülésért.
Az esélyesebb Veszprém gyorsan emberelőnybe került, és 2–0-val nyitott. A hazaiak a 4. percben találtak be először. Kiegészülve a Zaporizzsja nagytestű játékosai keményen védekeztek, így szoros volt a csata. A bírók megint kiállítottak egy hazai játékost, így 3–3 után 5–3-ra meglépett a magyar bajnok. Ám továbbra is nagyon harcolt a Motor, nem szakadt le, ám mivel egyszer sem tudta átvenni a lélektanilag fontos vezetést, időt kért a hazaiak vezetőedzője. Schuch Timuzsin kiállítása alatt felpörögtek az ukránok, és még a szünet előtt egyenlítettek.
A második félidőt is jobban kezdték a vendégek (14–16), és változatlanul sok büntetést ítéltek a játékvezetők. Ebben a szakaszban a korábbinál sokkal jobban összpontosított a Veszprém, és 23–19-es vezetésénél, a 44. percben újból időt kértek a zaporizzsjaiak. Később sikerült megszakítaniuk közel hétperces gól nélküli időszakukat, de amikor más taktikával próbálkoztak, a Veszprém is időt kért. Sorozatban háromszor talált be ezt követően a Motor, ám a sérüléséből felépült Gulyás góllal hűtötte le a hazaiakat.
A hajrá előtt Iváncsik ziccert rontott, de így sem kellett izgulni. Az 54. percben már 27–22-re vezetett az MVM, Gulyás kiállítását is átvészelte, és végül megtartotta ötgólos előnyét.
A formalitásnak ígérkező visszavágót jövő szombaton rendezik Veszprémben.
Továbbjutás esetén a Veszprém a lengyel Wisla Plockkal vagy a macedón Vardar Szkopjével találkozik a kölni Final Fourba jutásért. A két csapat szerdai, plocki találkozója 30–30-as döntetlennel zárult.
Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Motor Zaporizzsja (ukrán) – MVM Veszprém 24–29 (12–12)
Montpellier (francia) – Flensburg-Handewitt (német) 27–28 (13–15)
PPD Zagreb (horvát) – Rhein-Neckar Löwen (német) 23–24 (12–10)