Még másfél hét, és április 3-án elkezdődik a túraautók 2016-os világbajnoki szezonja a franciaországi Circuit Paul Ricard versenypályán. Ez a szezon több szempontból is érdekes lesz: egyrészt a Citroën idén csak két autóval száll harcba a világbajnoki címért, és az év végén távozik a sorozatból, másrészt a sorozat magyar klasszisa, Michelisz Norbert immár a Honda gyári versenyzőjeként áll majd rajthoz. Ugyanakkor eddigi csapata, a Zengő Motorsport két autóra adta le nevezését, ám arról eddig nem érkezett hír, kikkel akarják pótolni Micheliszt.
A Honda csapatfőnöke, Alessandro Mariani kijelentette, a magyar versenyző érkeztével ebben az évben mindenképpen szeretnének előrelépni – a portugál Tiago Monteiro és a brit Rob Huff versenyzik az istállónál –, sőt a terveik között az szerepel, hogy partiban lesznek a búcsúzó Citroënekkel, és ha egy mód van rá, akkor versenyben lennének a világbajnoki címért.
Michelisz abszolút élvezi a bizalmat, a teszteken ő volt a legfoglalkoztatottabb pilóta, ám sajnálja, hogy a szerződésében vannak őt korlátozó pontok. Például a téli sportokkal kapcsolatban.
„Januárban lett volna lehetőségem elutazni síelni, de a szerződésemben ki van kötve, hogy nem síelhetek, így nem mentünk el a feleségemmel, Johannával” – árulta el mindenki Norbija. Azt is nehezen emésztette meg, hogy annak ellenére nem Bári Gergő lesz idén a versenymérnöke, hogy elviekben így indultak neki a szezonnak. Pedig mindketten úgy érezték, az első gyári hondás évben igenis szükségük volna egymásra, hiszen a korábbi évek alatt úgy összecsiszolódtak, hogy szinte fél szavakból megértették egymást.
„Vannak helyzetek az életben, amelyeknek nem feltétlenül örül az ember, de el kell tudnia fogadni azokat. Sajnos az előzetes tervekkel ellentétben nem Bári Gergő lesz a versenymérnököm idén, hanem az olasz Andrea Cisotti, aki eddig a távozott Gabriele Tarquinit segítette a Hondánál, míg Gergő Tiago Monteiro versenymérnöke lesz. Beláttuk, a közös érdek fontosabb a személyes indíttatásoknál. Egyébként Andreával a teszteken már dolgoztam együtt, és már most nagyon közvetlen a kommunikáció közöttünk, érzem, hogy figyel, hallgat rám. Ha van egy ötletem, partner mindenben – árulta el a honlapján írt blogjában Michelisz.














