Múlt hétvégén, az olasz bajnokság huszonnyolcadik fordulójában tizenkét veretlen mérkőzés után kapott ki a Milan. A Sassuolo vendégeként emberelőnyben is 2-0-s vereséget szenvedett Mihajlovic csapata, Silvio Berlusconi elnök pedig nem volt elragadtatva az eredménytől.
Idén harminc éve, hogy a milánói piros-feketéket irányítja Berlusconi. Az örökifjú politikus februárban Mihajlovic és a Milan jó szériája alatt is hangot adott elégedetlenségének, mondván csak akkor fogja elnyerni bizalmát a szerb edző, ha az összes hátralevő mérkőzését megnyeri a csapat, és odaér a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik helyre. Ezenkívül sokszor a csapat taktikájába is beleszólt egy-egy nyilatkozatában a 79 éves klubvezető.
A jelenleg hatodik helyen álló milánóiak a hétvégi botlás miatt kilenc pontra vannak lemaradva a még dobogós Roma mögött, a történtek fényében pedig tovább mélyült a feszültség elnök és vezetőedző között. A Sky Italia szerint olyannyira, hogy Mihajlovic eldöntötte, a szezon végén távozik a Milan éléről, bármi is történjen addig.
Az AC Milan háza táján igen gyakori jelenség az edzőváltás az utóbbi években. Massimiliano Allegri helyét Clarence Seedorf vette át 2014-ben, akit nem sokkal később a szintén exmilanos Filippo Inzaghi váltott. Egy év után tőle is elköszöntek, így érkezett a szerb Mihajlovic a csapat élére tavaly nyáron, és kapott 85 millió eurót a csapat megerősítésére.
Ebből a pénzből vették meg Alessio Romagnolit, Andrea Bertolaccit és Carlos Baccát, de áttörő eredményeket nem sikerült elérni velük sem. A csapat jelenleg Európa-ligát érő helyen sem tanyázik a Serie A-ban, viszont bejutott az olasz kupa döntőjébe, ahol a Juventus ellen léphet pályára.
A Mihajlovic távozásáról szóló híreket még nem erősítette meg sem az egykori Lazio-játékos, sem a klub, de állítólag már a helyettesét is kinézte magának Berlusconi annak az Eusebio Di Francescónak a személyében, aki épp hétvégén tört borsot a Milan orra alá. A Sassuolo mestere egyébként a Lazio kispadjára is esélyes, a római kékek Stefano Piolival csalódást keltő szezont futnak.