A következő három hétvége döntő fontosságú lesz abból a szempontból, hány magyar vívó indulhat a riói olimpián. A nemzetközi szövetség másfél éve megváltoztatott versenynaptára alapján egy-egy hétvége egy-egy fegyvernemé lett, így márciusban előbb a tőrözők, később a párbajtőrözők, végül a kardozók küzdenek Rióért, az egy évig tartó olimpiai kvalifikációs időszak zárásaként.
A mostani hétvége a tőrvívóké a havannai Grand Prixen, ahol Mohamed Aida bebiztosíthatja a kvótáját, Knapek Edina és Varga Gabriella közül pedig a jobban szereplő versenyző remélhetőleg szintén kivívja a szereplési jogot. A magyar szövetség honlapja alapján 30 fok és nagy biztonsági előkészületek előzték meg a viadalt Havannában – de nem a szúrófegyverek miatt. Sokkal inkább Barack Obama amerikai elnök kubai útja a kiváltó ok. A mieink ezért a verseny helyszínétől 70 kilométerre laknak, amúgy kifogástalan szálláson.
Egy hét múlva, a budapesti párbajtőr Grand Prixen Szász Emese vív majd Rióért, míg két hét múlva, Húsvét idején megtartott riói GP-ről Szilágyi Áron és Márton Anita olimpikonként térhet haza. De beküzdheti magát a mezőnybe Decsi Tamás és Szatmári András közül a jobban szereplő is.
Férfi párbajtőrözőink, Boczkó Gábor, Imre Géza és Rédli András már megszerezték az egyéni kvótát is a csapat kijutásával.