Csányi Sándor klubelnök a hét elején az eddigieknél is bátrabb tervekről beszélt az OTP székházában. A költségvetéssel messzemenőkig támogatja Carlos Pastor edzőt, akivel három évvel meghosszabbította a szerződést, ígéretet téve a szurkolóknak, hogy a csapat két év múlva bajnok lesz és döntőt játszik a Bajnokok Ligájában.
Talán nem is az a lényeg, hogy valóban eléri-e céljait a Szeged. Már az is lendítene a hazai kézilabdázáson, ha méltó vetélytársa lesz itthon a Veszprémnek, és nem lehet előre kiosztani a bajnoki aranyat. Mindez persze akkor válik csak Magyarország javára, ha a csapat átalakuló keretében fontos szerep jut a hazai játékosoknak, ebből a szempontból a Szegednek most óriási a felelőssége. A januári Eb két legjobb magyar fiatalja, Bánhidi Bence és Bodó Richárd nyártól Szegeden folytatja, kulcsfontosságú posztokon: beállóként, illetve balátlövőként. Egy harmadik ifjú tehetség, a balszélső Bóka Bendegúz is a csapathoz szerződött, az ő fejlődése is azon múlik, kap-e elég játéklehetőséget a légiósok áradatában.
Szeged sokáig híres volt arról, hogy saját neveléseiből táplálkozik (a Veszprémhez hasonlóan), a folyamat azonban megrekedt. Csányi Sándor ugyan azzal dicsekedett, hogy a klub utánpótlása 500 fiatalt foglalkoztat, csakhogy a minap éppen arról kellett faggatniuk a szurkolóknak Pastor edzőt, ők miért nem kerülnek be a felnőttcsapatba (szemben a klub konferencián is ismertetett filozófiájával). A tréner kifejtette, az edzéseken nem mutattak olyan teljesítményt, hogy ezt kiérdemeljék, ami arra utal, reformra szorul a képzés arrafelé is.
Ma este még Ilyés Ferencnek, illetve a balkezes magyaroknak, Ancsin Gábornak és Balogh Zsoltnak juthat főszerep Kielben. Utóbbi kettő összesen tíz gólt lőtt az első meccsen, a csapat pedig négygólos előnyről kezdi a visszavágót, de a továbbjutása így is bravúr lesz.
– A vasárnap este mindenkinek mozgalmas volt, személy szerint nem is nagyon tudtam elaludni a Kiel elleni meccs után. Nem szabad azzal foglalkozni, hogy mekkora az előnyünk, a mai kézilabdában gyorsan fordulhat a kocka. A hangulatra nincs panasz, és erre a csapatkohézióra a második mérkőzésen is nagy szükség lesz – mondta a klub honlapján Ancsin Gábor.