A legfényesebb téli sportcsillagok sorát a 44 éves Jaromír Jágrral illik kezdenünk a kor alapján. A Floridában játszó cseh jégkorongozó állandó szereplője a híreknek most is, újabb és újabb rekordokat dönt meg, például a gólok és gólpasszok számát nézve. Ideje persze van rá, hiszen több mint két évtizede bírja a tempót a legnagyobb terhelést jelentő bajnokságban, az észak-amerikai NHL-ben. (Ahol évente több mint 80 mérkőzésen kell helyt állni, brutális ütközések közepette). 1990-ben, tizennyolc évesen ő volt a liga legfiatalabb játékosa, most ő a legidősebb.
Annak idején Csehszlovákia első hokisa volt, akit egy amerikai pofi csapat kiválaszthatott magának a vasfüggöny felhúzásával. Jágr és meze közben politikai jelkép lett hazájában, a 68-as mezszámot a prágai tavasz tiszteletére viseli, az 1968-ban börtönben elhunyt nagyapja emlékét is ápolva. Mindig hangsúlyozza, hogy nem az orosz embereket, hanem a kommunizmust tekinti ellenségének; ő maga is játszott három éven át Oroszországban. Itt vallotta meg többször is ortodox hitét.
Jágr mindent megnyert. Már tizenévesen az NHL-bajnoka lett a Pittsburghgel, kétszer világbajnokságot nyert a csehek színeiben, amikor az angol nyelvet a scrabble segítségével tanulta. A csúcs az 1998-as olimpiai aranyérem. Tavaly visszavonult a válogatottságtól, idén fontolgatja a visszatérést.
Úgy tűnik, az 1972-ben születetteknek valóban nem öregszenek a sejtjeik, hiszen a japán Kaszai Noriaki is ehhez az aranygenerációhoz tartozik. Síugróként az első olimpiai ezüstjét 1994-ben szerezte, a másodikat 2014-ben.
A naptár alapján még csak 43 esztendős Kaszainál egyik riválisa, a szlovén Domen Prevc huszonhét évvel fiatalabb. Az igazi csoda éppen ez, mint Jágr esetében is: Kaszai egy olyan sportágban maradt versenyképes, amelyből negyven közelében kikopnak a sportolók az irtózatos fizikai igénybevétel miatt, szemben mondjuk a sportlövészettel vagy a vívással, amelyben ötvenéves olimpiai bajnokokat is számon tartanak. A síugrás hagyományosan tele van tinédzser-bajnokokkal, akiket a bátorság és a ruganyosság röpít.














