Kvótát szerzett az olimpiára a vízilabda-válogatott

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Benedek Tibor Európa-bajnoki bronzérmes együttese a pénteki negyeddöntőben 8-7-re legyőzte a német csapatot.

MTI
2016. 04. 08. 15:38

„Ez a csapat lényegesen jobb, mint a német, de a végén volt egy fellángolása az ellenfélnek, emiatt nem voltam nagyon nyugodt” – nyilatkozta Kemény Dénes. Hozzátette, hogy számítottak a kvótaszerzésre, van részletes felkészülési terve a férficsapatnak, amelynek következő célja a minél jobb riói szereplés.

„Nagyon boldogok vagyunk, nekem életem egyik legnagyobb, legfontosabb mérkőzése volt” – mondta az egy gólt szerző Szivós Márton az M4 Sportnak. „Igazságtalan lett volna a döntetlen, buta gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek” – fűzte hozzá.

„Nehéz volt ez a hét, de a nehezén túl vagyunk, ennél könnyebb lesz olimpiát nyerni” – hangsúlyozta Varga Dániel csapatkapitány. Kifejtette, hogy minden logikus, ami történt a tornán, ahol mindenki az életéért és az álmaiért küzd. Hozzátette, a csapatból mindenki nagyon fáradt, a klubszezon közepén, a bajnoki döntők közelében rendezik a tornát, amelyen „azok nyernek, akik jobban hisznek, akiknek nagyobb szívük van”.

„Sokkal jobb a dicsőségért játszani, mint a szégyen elkerülése miatt. Jó lenne megnyerni a trieszti tornát, ha már itt vagyunk, de a fő célunkat már elértük: még egy párszor megkérem a többieket, hogy mondják el, ott vagyunk Rióban!” – tette hozzá.

Brazíliában a férfiak mellett a belgrádi Eb-n aranyérmes női válogatott is ott lesz az olimpián. A férfiaknál 12, a nőknél 8 csapat vesz részt az ötkarikás játékokon, a csoportok sorsolását vasárnap, a trieszti viadal döntőjét követően rendezik.

A vízilabda az egyetlen csapatsportág, amelyben a magyarok képviseltetik magukat Rióban.

A trieszti torna elődöntőjében a magyar együttes szombaton 19 órakor a francia válogatottal találkozik, amely a pénteki negyeddöntőben ötméteresekkel győzte le a holland csapatot.

Negyeddöntő:
Magyarország–Németország 8-7 (1-0, 4-2, 2-1, 1-4)
a magyar csapat gólszerzői: Varga Dé. 3, Manhercz, Erdélyi 2-2, Szívós 1

További eredmények:
Spanyolország–Kanada 8-7 (2-1, 2-2, 3-0, 1-4)
Franciaország–Hollandia 12-11 (1-3, 2-1, 2-2, 3-2, 4-3) – ötméteresekkel
Olaszország–Románia 8-7 (2-0, 2-3, 3-3, 1-1)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.