A berlini klub tagjai virágcsokrot helyeztek el a terrortámadás emlékhelyen, majd a játékosokkal együtt néma főhajtással adóztak az elhunytak emlékének. A megemlékezésről készült fotók a klub Twitter-oldalára is felkerültek.
„Ami itt történt, a Breitscheid téren, mindannyiunkat sokkolt. Engem már csak azért is személyesen érintett, mert itt lakom a környéken. Előző este feleségem és édesanyám itt járt a vásárban. Nagyon szomorú, ami történt – nyilatkozta a klub honlapjának Vedad Ibisevic, a csapat bosnyák támadója. – Az a tény azonban, hogy lesz mérkőzés, helyes jelzés. Az életnek mennie kell tovább” – tette hozzá.
„Berlinnek erősnek és szolidárisnak kell maradnia, mint mindig”
– hangsúlyozta Dárdai Pál, a csapat magyar edzője.
A Hertha este nyolckor játszik a Darmstadttal. A berlini klub már kedden jelezte, hogy különleges óvintézkedéseket vezet be az Olimpiai Stadionban.
A német liga vezetése kedden jelentette be, hogy a hétközi forduló mérkőzései előtt egyperces csenddel emlékeznek a terrortámadás áldozataira. A játékosok gyászszalagot viselnek a karjukon.
Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsérültek, többen súlyosan.