Gyötrelmes játék: nem bírtunk a dánokkal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A második mérkőzésén is kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon.

MTI
2016. 12. 07. 21:32

Fogcsikorgatva küzdött a magyar válogatott, Triscsuk Krisztina azonban szintén büntetőt hibázott, majd egy újabb lövése is célt tévesztett.

A mostani vereség azt jelenti, hogy a magyarok csak akkor juthatnak tovább, ha pénteken legyőzik a montenegróiakat, de nem mindegy, milyen különbséggel. Ha négy vagy több góllal nyer a Rasmussen-csapat, akkor biztos középdöntős. Ennél kisebb különbségű győzelem akkor érne középdöntőt, ha a csehek pontot szereznek a dánokkal szemben. Az esetleges pénteki döntetlen és a vereség a magyarok búcsúját jelentené.

Kim Rasmussen az M4 Sportnak elmondta: a védelem ugyan jó volt, de sok hibával játszott a csapat. „Szoros mérkőzésen sok volt a hiba, és ezt nem szabad. Sok lehetőséget kihagytunk, és nehezen tudtuk áttörni a dán védelmet. Ráadásul még négy büntetőt is kihagytunk. Montenegró ellen fel fogunk készülni, és jó, hogy a saját kezünkben van a sorsunk” – tette hozzá.

 

Eredmények:

Női Eb (Svédország):

2. forduló:

C csoport (Malmö):

Dánia–Magyarország 23-19 (12-10)

--------------------------------

Korábban:

Montenegró–Csehország 28-27 (13-12)

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Dánia 4 pont, 2. (és már továbbjutott) Csehország 2 (54-50), 3. Montenegró 2 (49-49), 4. Magyarország 0

Az első három helyezett jut a középdöntőbe, az utolsó kiesik.

Hétfőn játszották:

Dánia–Montenegró 22-21

Csehország–Magyarország 27-22

Pénteken játsszák:

Montenegró–Magyarország 18.30

Dánia–Csehország 20.45

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.