Amilyen elsöprő többséggel állt az úszótábor, legalábbis a közgyűlések nyílt szavazásain, korábban Gyárfás Tamás mellett, ugyanúgy – ellenszavazat nélkül – választották annak idején alelnöknek Sós Csabát (a tavalyi közgyűlésen a Gyárfásékat folyamatosan nyíltan támadó Hornyák Viktor sem volt ellene).
Most, hogy Gyárfás Tamás lemondott, Sós Csaba helyzete is bizonytalanná válhat természetesen. Az M4 Sport persze a múltról, az elnök lemondásának körülményeiről is kérdezte az egykori nemzetközi szintű úszót, aki a pozíciójánál fogva is befolyásos maradt az elmúlt években, nem mellesleg pedig a TFSE elnöke. Egy olyan klubé, amelyből – igencsak vitatott körülmények között – riói olimpikon úszó is kikerült.
Sós Csaba az M4 Sporton most elmondta Gyárfás lemondásáról, hogy: álságos lenne azt mondani, hogy teljesen váratlan volt.
Minden jó szándék ellenére eljön az a pillanat, mikor robban a bomba
– tette hozzá, és kifejtette, hogy:
A sport nem egy szociális intézet, ahol mindenki egyenlő. (...) Húsz év alatt szép számmal gyűlnek az indulatok, amit csak egy ideig lehet kezelni.
Sós Csaba szerint Gyárfás Tamás munkáját a 2017-es vizes vb-vel kapcsolatban nem feltétlenül érinti hátrányosan a mostani fejlemény. Érdekes véleményt fogalmazott még meg arról, mi volt a baj:
A feltételek adottak, ezt a vitát sem a pénz okozta. Talán ez is lehetett az elnök úr veszte. Mert az a fajta ügyesség, mellyel pénzt szerzett a sportágnak, az gyakorlatilag most nem tényező, mert amire szükségünk van, azt megkapjuk.