Egy olyan számmal kezdődött a windsori rövid pályás úszó-világbajnokság második napi döntős programja, amelyben nem volt magyar érdekeltség, ez pedig a női 4x50 méteres vegyesváltó. Amerikai–kanadai összecsapást ígért a belső pályákon a futam, de végül az amerikaiak csak a piros vonallal harcoltak, meg is nyerték a csatát, 77 századot vertek az eddig fennálló világcsúcsra (1:44,04). Érdekesség, hogy a kanadai vb-n ez az első világrekord (1:43,27).
A férfi 100 méteres hátúszás döntője sajnos magyar versenyző nélkül zajlott, ugyanis mind Telegdy Ádám, mind Rasovszky Kristóf simán elvérzett az előfutamok során. Nos, a csigatempóban elrajtoltatott mezőnyben szépen beindult az orosz Sabaszov, de a végén a benyúlást elrontotta, így a picit mögötte haladó Mitch Larkin lenyúlta az aranyat, 4 századmásodperccel gyorsabban lendítette a karját az utolsó tempónál.
Hosszú Katinka energiatakarékos úszással jutott a nők 200 méteres pillangóúszó versenyének fináléjába, ketten is megelőzték magyar idő szerint délután, de a 3-as pálya éppen a szomszédjában van a kedvencének. Észben kellett ugyanakkor tartania, hogy az olimpián ezt a számot egyszer már időbeli közelség miatt be kellett áldoznia egyebek érdekében, márpedig az 50 méteres medencében olimpiai bajnok lett nyáron azon a 100 m háton, amely nemsoká következett az esti programban. (A 200 m pillangó másik magyarja, a 15 éves Késely Ajna 14. helyen búcsúzott, de ez nem a fő száma neki.) Nos, a futam: 50 méternél szinte egyszerre értek a falhoz hárman, de legelőször is Hosszú. Féltávnál egy picikét hízott ez az előny, 150-nél már csak az amerikai Worrell volt rá veszélyes, akit az utolsó 25 méteren bedarált. Megvan a második vb-arany Windsorban! 2:02,15!
A férfi 100 m mell számunkra lukas verseny, nem is neveztünk versenyzőt, ahogy női 50 m mellbe sem. Előbbiben Gyurta Dániel korábbi nagy 200-as ellenlábasa, a német Marco Koch lett a világbajnok azok után, hogy a riói olimpia döntőjét rettentően eltaktikázta, ugyancsak 200-on. Lilly King (USA) pedig az 50 m mell győztese lett, jó ideig a világcsúcsra is esélye volt.
A 200 méteres férfi gyorsúszás döntőjében viszont hiába indult el Bernek Péter és Telegdy Ádám is, mindketten beszorultak az előfutamba, Bernek 12., Telegdy 31. helyen fejezte be ezt a versenyszámot. Távollétükben Chad Le Clos-t, vagy a Berneket 400 m gyorson elkalapáló koreai Parkot és az orosz Krasznyikot tarthattuk győzelmi esélyesnek. A végső sorrend: Park, Le Clos, Krasznyik.
Jakabos Zsuzsannára viszont érdemes volt várni, erőtől duzzadó úszást mutatott be 100 m gyorson délután, az előfutamok során összegereblyézett 9. időeredmény arra engedett következtetni, hogy van esélye a csütörtök éjszakai fináléba bekerülni. Az első középdöntő után az derült ki, hogy 53 másodpercen belüli időre lehet szükség a fináléhoz, ezt 4-en teljesítették az első csoportban. 53,28-cal száguldott döntőbe, ezen végül 5 századot tudott faragni (egyéni csúcs), ami nem bizonyult elegendőnek az olimpiai bajnokokkal teletűzdelt futamban, 11.-ként zárt.
A férfiak 100 méteres pillangó-elődöntőjében bármennyire is szívesen láttuk volna a specialista Kenderesi Tamást, valamit nagyon elronthatott délután, mert 28. helyen elbúcsúzott a mezőnytől.
Hanem az éjszaka végén jött Hosszú Katinka legfontosabb napi versenyszáma, a 100 m hát, amelyen egyértelmű dobogóesélyesként, a szám nagy medencés olimpiai bajnokaként, kispályás világcsúcstartóként kellett elrúgnia magát a rajtkőtől. 50-nél 4 század előnnyel fordult az élen, 100-nál pedig simán nyert! Már a harmadik windsori arany! Mesterhármas! 55,54 az ideje.
Ráadásként érkezett a „koedukált” 4x50 méteres gyorsváltó k pikáns versenye, amelynek fináléjába a Lobanovszkij Maxim, Telegdy Ádám, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn összeállítású négyes jutott be kellemes meglepetésre úgy, hogy picinyke 5 századmásodperccel ütötte el a finálétól a dán kvartettet, előfutamos idejük egyébként országos csúcs, az előző rekord mások mellett Cseh László és Hosszú Katinka nevéhez is fűződik. A mieink mindenféle teher nélkül sereglettek a 8-as rajtkő mögé. Lobanovzskij kezdett most is, 21,70-nel a 6. helyen adja át a váltót. Telegdy visszacsúszik a 8. helyre, hogy aztán Jakabos nagyot küzdjön, végül Verrasztó Evelyn sem tudott szépíteni. Remek volt így is a döntőben szerepelni! Ráadásul a finnek kizárásával a 7. helyen zártunk.
Folytatás csütörtök 15.30-kor, 8 magyarral. Találkozzunk akkor is!