Ádámfi Attila azután mondta ezt az MTI-nek, hogy látogatást tett és a szervezőbizottságok vezető képviselőivel tárgyalt Párizsban, majd Los Angelesben, mely városok Budapesthez hasonlóan szeretnének gazdái lenni a nyolc esztendő múlva esedékes nyári játékoknak.
„Természetesen Budapestről van a legtöbb információm, de most már képben vagyok a másik két rivális készülődésének, olimpiai projektjeinek részleteit illetően is – bocsátotta előre az IWF magyar főigazgatója. – Párizs, amely korábban már kétszer is rendezhetett olimpiát, s voltak elbukott kandidálásai is, nagy tapasztalattal rendelkezik a pályázás terén.”
Hozzátette: Párizs tanult a korábbi, nem túl sikeres kampányokból, ezért a mostani pályázatot, nem politikusok, hanem korábbi kiváló versenyzők vezetik.
„Erre jó példa, hogy a párizsi pályázat sportigazgatója – miként a Budapest 2024 esetében az olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó, Mizsér Attila – az a Jean-Philippe Gatien, aki asztaliteniszben olimpián ezüst- és bronzérmes, amellett vb- és Eb-győztes is volt. A francia szervezőbizottság két vezetője közül az egyik Tony Estanguet, aki kenu szlalomban 2000-ben és 2004-ben is olimpiát nyert, a másik pedig Bernard Lapasset, a rögbisek világszövetségének volt elnöke, tehát két, abszolút a sportból jövő ember.” – fogalmazott a magyar sportdiplomata.
Tapasztalatai szerint, mint minden európai nagyvárosnak, Budapest mellett Párizsnak is nagyon jó a tömegközlekedése, szemben Los Angelesszel, ahol más jellegű kihívásokkal kell megküzdeni.
„Párizsban ma napi szinten nyolc és fél millió embert szolgál ki a tömegközlekedés 13 metróvonallal, de 2024-ig további négy metróvonal építését tervezik. Ami még nagyon nagy előnye a francia pályázatnak, hogy már csak egyetlenegy olimpiai sportlétesítményt, egy vízi komplexumot kell megépíteni, az összes többi már vagy létezik, vagy időszakos helyszín lesz” – mondta.
Az olimpiai falut is kicsit új konstrukcióban gondolják megvalósítani a Szajna mentén.
„A parton húzzák fel a falut, de például mobilmedencét építenek a folyóba, itt lehet az edzésük az úszóknak, a kajak-kenusoknak, az evezősöknek” – említette a főigazgató, aki Los Angelesre áttérve hangsúlyozta, hogy Amerikában egészen mások a tömegközlekedési kultúrák és szokások.