Újabb éjszaka, újabb Hosszú-arany, már az ötödik!

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

100 m vegyesen simán lett világbajnok, 400 m gyorson 4. helyen zárt az Iron Lady, és bejutott az 50 m hát döntőjébe is.

2016. 12. 09. 23:20

Futamát követően sok ideje nem volt fújni, mindössze két éremátadásnyi idő és az 50 m férfi-pillangóúszás két középdöntője alatt szusszanhatott, ez összesen 26 perc.

Férfi 50 m pillangó (középdöntők) Az első futam győztese a dél-afrikai legenda, Chad Le Clos volt. A második győztese, az amerikai Tom Shields 3 századdal bevágott Chad Le Clos elé, szombat éjszaka őrjítő döntőt láthat majd, aki fennmarad velünk együtt! Csak a rend kedvéért: magyar nem indult ebben a számban, Cseh László talán a legérintettebb a sprint pillangószámban.

Női 400 m gyors (döntő – Hosszú Katinka) Leányunk a 4. legjobb, és így a 6-os pálya lett az övé délután, korántsem a fő száma ez, 200-as legyőzője (Federica Pellegrini) viszont visszalépett a számtól. 100 méternél úgy tűnt, hogy nem lazít, mindent belead ebbe a döntőbe, nem áldozza be tehát, mint tegnap a 800 gyors döntőjét. Fél távnál erőteljes kidelfinezéseivel tartotta magát, 250-nél pedig érkezett Shane Tusup edző-férj kukorékolása, ami berepítette Katinkát a dobogós pozícióba, de egy japán hölgy kigolyózta őt, a negyedik hely miatt viszont egyáltalán nem kell szégyenkeznie!

Hosszú Katinkának ezután két éremátadásnyi és egy futamnyi (50 m férfi gyors) ideje volt pihenni, ráhangolódni az 50 m hát középdöntőjére.

Férfi 50 m gyors (döntő) Vlagyimir Morozov 70 percen belül már a harmadik futamát teljesítette, és biztos, hogy ez közrejátszott abban, hogy e számban sem nyert, 4 századdal kapott ki a holland Jesse Putstól.

Női 50 m hát (középdöntők – Hosszú Katinka) Az első futam győztes pozíciójáról egyetlen század döntött a házigazdák kedvence, Masse és az ausztrál Seebohm között utóbbi javára. Hosszú a maga futamában a 4. helyen végzett, de csak az említett hölgyek voltak nála gyorsabbak a másik nyolcasból, így a 6. legjobb idővel finalista. És biztosan iszonyúan fáradt, szerencséje van, hogy nem lett érmes 400 m gyorson, mehet pihenni. 

Az éjszaka során hátravolt még – magyar érdekeltség nélkül a férfi 50 méteres hát döntője, a női 100 m mell középdöntői és a férfi 4x200 m-es gyorsváltók döntős küzdelme, de mi is tartalékoljuk energiáinkat a további napok versenyeire.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.