Néhány napra most el kell hogy csendesüljön a medenceparti zaj, felharsan a Take your marks! (magyarul: felkészülni) Windsorban, a 13. rövid pályás úszó-világbajnokságon; ma délután a férfi 400 méteres gyorsúszás előfutamaival indul a hatnapos program.
A tíz férfi és öt női versenyzőből álló magyar csapatnak mindössze két „és fél” hiányzója van: az úszást csak október végén újrakezdő Cseh László, valamint a riói szomorkodó, Gyurta Dániel korábbi olimpiai bajnok. Ő a nagy visszatérését 2017-re, a budapesti vb-re tervezi. A fél ember pedig Kapás Boglárka, aki elhúzódó betegsége miatt csak egy váltószámban indul Kanadában. A rajtkőre állók egyik fele iránt a szakvezetés nem támaszt eredményben kifejezhető elvárást, azonban meg kell említeni, hogy a nyári hódmezővásárhelyi ifjúsági Eb-n kimagaslóan teljesített Barta Márton, Lobanovszkij Maxim, Márton Richárd, Rasovszky Kristóf, Telegdy Ádám és Késely Ajna.
A rutinosabb versenyzők közül dobogóvárományos a ma délután 400 m gyorsban máris úszó Bernek Péter, aki nem mellékesen a 2014-es vb-n megnyerte a számot, de háromszor is látjuk majd Verrasztó Dávidot, aki két és négy éve is dobogóra állhatott 400 m vegyesen. Gyurta Gergelytől szintén számíthatunk éremre, ő a szintidők teljesítése után „családi összefogással” – édesapja, az újpesti szakosztályvezető Gyurta Tamás és bátyja, Dániel is nyomást gyakorolt Hargitay András szövetségi kapitányra a válogatáskor – harcolta ki magának az indulás jogát egyszerre 400 m vegyesen és 1500 m gyorson.
Hargitay általános elvárása a rutinosabb versenyzőktől a döntőzés, ám azt ő is tudja, hogy a 25 méteres medencében a keletkező hullámok miatt a szerencsén is múlhatnak helyezések. Hosszú Katinka a helyszínen az M4 sporttévének nyilatkozva úgy vélekedett, hétszer is dobogóra állhat. A számai bejelentésével az utolsó pillanatig kiváró Iron Lady aranyesélyes tételein – 100, 200 és 400 m vegyes, 100 és 200 m hát – kívül 100 és 200 m pillangón, 200, 400 és 800 m gyorson, valamint a sprint hátúszószámban (50 m) és 200 m mellen is indul. Két nagyágyúnkról még nem beszéltünk: a versenyek mennyiségét tekintve lassan „Katinka-tempóra” kapcsoló győri Jakabos Zsuzsanna – Katinkán kívül az egyetlen 2016-os kis medencés országos bajnok – négy egyéni számban szerepel, felsorolásunk pedig az ország „Sajtbureszével”, Kenderesi Tamással zárul, aki 100 és 200 m pillangón is dobogós lehet.
Hargitay a napokban még arról is beszélt, bravúr lenne a 2014-es hat arany, három ezüst, két bronz megismétlése, amivel akkor az éremtábla második helyén zártunk, de ha – és ezt már mi tesszük hozzá – a versenyzők függetleníteni tudják magukat az elmúlt hetek uszodai viharaitól, összejöhet akár egy, a dohaihoz fogható összeredmény is. Mert ne feledjük, Hosszú Katinka az idén minden eddiginél jobb formában van, a kilenc világkupa-állomásból csak egyetlen olyan volt, ahol hét aranyéremnél kevesebbet szerzett, ráadásul az általa ősszel megszokott tizenkét számmal most nem kettő, hanem hat nap alatt kell megküzdenie. A szezonzáró hongkongi vk-helyszínen például meg sem állt tíz aranyig.
A rövid pályás vb-re a Windsor Spitfires hokicsapat csarnokában kerül sor egy ideiglenes medencében, a varázsos arénában 162 ország úszóit láthatjuk – az előfutamok naponta 15.30-kor, a döntők éjfél után kezdődnek.