87 nappal a budapesti vizes vb előtt még mindig mintha a szétbombázott Moszulra hasonlítana a Dagály környéke, a szerdán kezdődő úszó országos bajnokságot szervező Magyar Úszó Szövetség mégis az új, tesztüzemben megnyitott, a válogatott tagjai edzőközpontjául szolgáló Duna Arénát tartotta a legmegfelelőbb helynek arra, hogy az azt beharangozó sajtóeseményt megtartsák. A méretes sajtóteremből rálátni a műugrótoronyra, kis igyekezettel a versenymedencére is, a legjobb panoráma azonban az edzőmedencére nyílik innét, ahol Dudás Dániel társaságában maga Hosszú Katinka tempózott kedd délelőtt, 1-2 hosszonként pedig Shane Tusup, az edző-férj megállította a világ legjobb úszónőjét, és ostorpattogtatás-szerűen gesztikulálva a technika tökéletesítésére irányuló instrukciókkal látta el őt – a semleges kívülálló számára ez persze folyamatos szidalmazásnak és bántásnak tűnt, de helyzetüket és eredményességüket ismerve talán legyünk elégedettek a tudattal, hogy mindent, de mindent a sikerességnek vetnek alá, hisz a jelszavuk: „a kemény munka mindig kifizetődő”.
Aztán persze abba kellett hagynunk a nézelődést – az Iron Ladyt fotózni egyébként tilos is volt –, mert nagy bejelentéssel kezdte az eseményt Sós Csaba úszószövetségi kapitány, „minden idők legerősebb magyar bajnokságát” rendezik április 19-től 22-ig. Azt persze nem tette hozzá, nem is az ő dolga, hogy nem a korábbi terveknek megfelelően Budapesten – az ob lett volna a nyári vizes vb tesztversenye –, hanem Debrecenben. (Tesztversenyt amúgy mindenképp tartani kell a Duna Arénában, erre június első napjaiban egy Budapest Open nevű, kvázi városi bajnokság ad módot.)
Ne tagadjuk le, a cívis város korábban számos alkalommal remekül helyt állt már nagy úszóesemények rendezőjeként – és 2014-ben is ott volt az ob –, mint Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetőjétől megtudtuk, körülbelül harminc nemzetközi esemény van a hátuk mögött, az uszoda folyamatosan bővül, a város pedig 2023-ban Európa kulturális fővárosa szeretne lenni.
És akkor magáról a valóban, nemzetközi mércével nézve is igen rangos országos bajnokságról, végre, de persze csak a vizes vb árnyékában! Az utolsó olyan verseny lesz ez, amelyen kiharcolható lesz a vb-csapatba kerülés. Sós Csaba már korábban is többször elmondta, amit most lapunknak részletesebben is kifejtett: ketten, akik egy adott úszószámban a legjobb időeredmény birtokosai 2016 márciusa és az idei ob lezárulta között, már „védettséget” élveznek. Sós ettől függetlenül elképzelhetőnek nevezte, hogy a válogatottnak így is „csak” a 85 százalékát tudja kijelölni, hisz lesznek olyan számok, ahol nincs meg a két „A” szintes úszó – ezeket a helyeket még nyárig lesz idő feltölteni, de Sós ígéri, minden számban lesz legalább egy indulónk; a 26 női és 26 férfi induló egyébként egyáltalán nem reális elvárás. No és ott vannak a váltók is, valamennyi ilyen versenyszámban láthatunk majd magyar egységet – mármint a világbajnokságon.
És hát igen, az ob-n várható, hogy lesz egy-két „tüzes” szám, hisz van, ahol a két indulókvóta nem lehetőséget, hanem korlátot jelent. Ilyen Sós Csaba szerint az összes 100 méteres szám, mivel a váltókba mindenki be akar kerülni.
– A 100 és a 200 gyors önmagában komoly konkurencia, és hála Istennek most már eléggé közel vannak egymáshoz a legjobb úszóink. 200 m férfi háton és pillangón is nagy versenyt várok – fogalmazott kérdésünkre Sós, aki beszélt arról is, mi volna abban az elméleti esetben, hogy ha a 200 m pillangón olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás vagy a 100-on ezüstérmes Cseh László halványabban szerepel Debrecenben, és számukban ketten is jobban muzsikálnak náluk. – Az ő idejük meg volt úszva, akkor, amikor kellett – zárja rövidre a kapitány, így tehát ők ketten akkor üthetőek ki a nyeregből, ha olimpiai döntős idejüket most valaki megjavítja
Éles viaskodás lesz még 200 női vegyesen, pillangón és háton is, hisz várhatóan az egyik kvótát már „vakon” oda lehet adni Hosszú Katinkának.
A MÚSZ elnökének döntése alapján felállított eseti vizsgálóbizottság Sós Csaba szövetségi kapitány vezetésével vizsgálja a Tóth Ramon edző személyével kapcsolatos korábbi bejelentést. Az esetleges bűncselekményt is érintő bejelentést az arra illetékes nyomozati szervek szintén vizsgálják. A vizsgálóbizottság munkáját még nem fejezte be, adatokat és információkat kért be, illetve meghallgatta az érintett edzőt is. A vizsgálat eddigi megállapításai alapján, a rendelkezésre álló információk birtokában a MÚSZ elnöke Tóth Ramont a MÚSZ régióvezetői feladatai alól 2017. április 17-ei hatállyal felfüggesztette, és Szájer Péter szakfelügyelőt bízta meg ideiglenes jelleggel a régióvezetői feladatok ellátásával. Tekintettel arra, hogy a napokban az MTK mint munkáltató az edzői feladatok ellátása alól Tóth Ramont felfüggesztette – így edzői munkát jelenleg nem végezhet –, a MÚSZ kezdeményezte az illetékes testületnél a Kiemelt Edzői Program alapján a Tóth Ramonnak járó juttatások felfüggesztését, továbbá kezdeményezte a MÚSZ egyik támogatójánál, hogy az általa igénybe vett szponzorautó használatát április 17-ei hatállyal szüneteltesse.
Hogy pontosan miben érintett Tóth Ramon, arról bővebben ITT olvashat.
Az országos bajnokságon várhatóan minden számban rajthoz áll Hosszú Katinka, bár ezt a kapitány egyáltalán nem tudta megerősíteni, csak így sejti. Ebből adódik egy másik kérdés is: mi újság van Shane Tusup edzőbizottsági részvételével, amit Bienerth Gusztáv télen megválasztott úszószövetségi elnök fontos programpontként, nagy hanggal jelentett be?
– Beszéljünk egyenesen. Én világéletemben úgy éltem, mint egy tanár. Az volt a hivatásom, hogy a tudásomat átadjam. Az ő szemléletük, amit én nem akarok kritizálni, az az, hogy amijük van, azt pénzzé akarják tenni. Nyilvánvalóan ez a kettő nehezen fér meg egymással. Az úszás világa egy olyan közeg, amiben akik élünk, úgy gondoljuk, hogy a tudásunkat megosztjuk egymással – érzékeltette, milyen messze van attól az Iron Lady férje és edzője, hogy bármilyen úszószövetségi bizottságban részt vegyen. Sósék ajtaja persze nyitva van, de: – Ha ők úgy nyerik meg a négy aranyat a világbajnokságon, hogy nem vesznek részt semmiben, akkor csinálják úgy.
Sós Csaba szerint a 15 éves, négyszeres junior Európa-bajnok Késely Ajna lehet az egyik titkos fegyverünk majd a nyáron, de rajta kívül is vannak ilyenek, például a 400 m vegyes világranglista-vezetője, Verrasztó Dávid, illetve a nyílt vízi úszók, akiktől bármilyen eredmény kijöhet a Balatonon. Sós felhívja a figyelmet a pillangóúszók legújabb „gyártmányára”, a még jövőre is junior korú Milák Kristófra, aki rohamosan csökkenti a távolságot Cseh és Kenderesi mögött. És hát férfi hátúszóink közül is jelenleg négyen birtokosai „A” szintnek.
Hogy a 16 ezer ember keltette várható hangulatra felkészítik-e külön az úszókat, arra Sós kapitány azt mondja, ezek nem „nullkilométeres” úszók, ráadásul a nézők „nekik fognak énekelni”.
Kapás Boglárka debreceni születésűként külön örül annak, hogy végre most majd otthon töltheti születésnapját, ami épp az ob-t követi majd. Talán legnépszerűbb úszónőnk csillogó érmekre számít – az összetételéről nem beszélt –, az időeredményeket tekintve a tavalyi, az olimpiát megelőző Eb a mércéje. A nemrég Thaiföldről hazaérkezett újpesti úszó az ob után kétszer 3 hétre Hódmezővásárhelyre vonul edzőtáborba, ahogy ő fogalmaz, „kilométereket gyűjt”.
Az országos bajnokságon kívül ifi Eb-re, -vb-re és a vizes vb-re is igyekvő Késely Ajna velünk együtt először járt a Duna Arénában kedden, és bevallja, megszédítette a lépték, belegondolva, hogy ez az aréna ordító emberekkel lesz tele júliusban. Készül is rá.
– Elvégeztem egy mentális tréninget, az agykontrollt, így a rám váró helyzeteket fogom tudni kezelni. Van, amikor a „tanáromat”, Varga Diát kérem, hogy segítsen, és ő mindig rendelkezésre áll.
A 200-tól 1500-ig minden gyorsúszószámot, ezen kívül a 400 m vegyest és a 200 pillangót is vállaló Késely nem tesz különbséget a rá váró feladatok között, a célja, hogy – persze a felnőtt vb-n kívül – mindenhonnan hozzon legalább egy aranyat. Ha ez az ifi vb-n is összejön neki, azzal történelmi tettet hajtana végre, magyar úszó ugyanis még sosem lett ifjúsági világbajnok. Amiben nekünk figyelnünk kell rá, az a 200 és 400 gyors. A 400 vegyes is a szíve csücske volna, de egyelőre ő még túl kicsi és gyenge a mellúszáshoz, így aligha övé lesz a második vb-kvóta Katinka mögött. 15 évesen pedig még komoly iskolai tennivalói is vannak, amit szülei nem engednek hanyagolni.
Az országos bajnokságon a tévén keresztül (M4) tehát már a vb felé nyílik az ajtó, ahol a szakvezetés 10 érmet vár, ami a riói olimpiai eredményesség megismétlése.