– Mi indokolta, hogy a pénteken kezdődő futóversenyre már hétfőn elutazzon? Mindössze egy óra az időeltolódás.
– Jó, ha az ember akklimatizálódik. Görögországban az elmúlt években ilyenkor jóval melegebb volt, mint otthon. Most szerencsénk van, 24-25 fokos a levegő, ha ez így maradna péntek–szombatig, mint ahogy mondják, összetenném a két kezemet. 30 fokra készültem, de ha a 20-hoz van közelebb, az sokkal jobb. A praktikus ok pedig az, hogy hétfőn és szerdán éjszaka van fapados repülő Athénba Budapestről, de nem akartam az utolsó pillanatban beesni és fél éjszakát rögtön kihagyni. Hozzátenném, hogy az idén kimaradt a nyaralás, ezért összekötjük az utat egy kis pihenéssel is, bár most a gyerkőc nélkül jöttünk.
– Ki kísérte el?
– Ketten jöttünk a férjemmel, aki szintén ultrafutó, egy nappal később csatlakozott hozzánk az edzőm Frankfurtból.
– Hány magyar van az idén a Spartathlonon?
– Huszonnégyen leszünk, jó nagy csapat. Azt érdemes tudni, hogy van létszámkorlát: görögök, németek, japánok jöhetnek hetvenen, mi, magyarok huszonöten, majdnem hozzuk is a szintet. Sok embernek volt olyan eredménye, amellyel automatikusan részt vehet. A mezőny 400 fős. Lesznek majd visszalépések, a rajtnál 380-390-en leszünk. Ha már szóba került, Nagy Katalin sem lesz itt, aki amerikai színekben a női csúcsot tartja 25 óra 7 perccel.
Magyarok a 2017-es Spartathlonon
Blaskó Mihály, Csákány Krisztina, Evetovics-Balla Hajnalka, Huzsvay Edit, Káldi Péter, Kisháziné Zombory Erika, Kolluti Margit, Kreidl Csaba, Lajkó Csaba, Lőw András, Lubics Szilvia, Lukács Albert, Maráz Zsuzsanna, Máthé Zoltán, Rácz Róbert, Roskovics Miklós, Rudolf Tamás, Simonyi Balázs, Sznopek József, Toms Krisztián, Török-Ilyés László, Vágó Boglárka, Veress Béla, Veres Szilárd.
A névsorból „természetesen” hiányzik a női versenycsúcstartó Nagy Katalin (25 óra 7 perc), egyrészt mert nevezése után visszalépett, másrészt évek óta amerikai színekben versenyez. Hogy a felsoroltak közül kinek a helyzetét lehet követni a 36 órás szintidejű verseny során, csak kevéssel a rajt előtt derül ki – minden aktuális információt közöl a Spartathlon magyar csapat Facebook-oldal.
– Hogyan telnek ezek a napok?
– Szerencsére közel vagyunk az Akropoliszhoz, úgyhogy nem kell nagyot túrázni látnivalóért. A lábamat kímélnem kell, átmozgatásként hat kilométert futok a verseny előtt, és próbálok minél többet aludni, bár az nem szokott könnyen menni.
– Hogyan alakítja a táplálkozását?
– Próbálok szénhidrátdúsan, rostmentesen enni, hogy az emésztésem lehetőleg ne boruljon meg, és legyen bennem energia. Tésztát eszem, rizst, csirkét, nagyon kevés zöldséget és gyümölcsöt. A banán belefér, az egyik első volt, amit itt beszereztem. És persze a kávémról sem mondok le. Próbálok sósabban is enni a megszokottnál, és sok folyadékot inni.
– Összeadta, hogy hány kilométert futott a készülés jegyében?
– Az egész évem erről szólt. Ultrás léptékkel nem futottam annyira sokat az idén, körülbelül 2700 kilométert. Lehet, hogy ez valakinek soknak hangzik, de vannak, akik 4000 kilométerrel a lábukban jönnek ide. Ami nekem hiányzik kilométerben lábból, megpróbálom fejből beletenni, remélem, eljutok vele a célig.
– Először indul. Hogyan ismerkedett ezzel az embertelen hosszúságú útvonallal?
– Volt több hosszú hegyi futásom. Ez azt jelenti, hogy a 30-40 kilométeres edzéseknek olykor a fele is fölfelé vitt, a János-hegyre. A Spartathlon „pályája” is hullámos, fogunk fölfelé és lefelé is futni, 130 kilométer után jönnek majd a kaptatók, és jön majd „a Hegy”, ahol két kilométer alatt kell 500 métert emelkedni egy kanyargós úton. Ott mászni fogok, nem futni. A hosszú, alattomos emelkedőket nem várom.
– Menjünk vissza egy kicsit az időben! Hogy jött az ötlet, hogy az ön által teljesített Balaton-kör már nem elég? Az is van vagy 200 kilométer
– Azt hiszem, 2014-ben, az első Ultrabalatonom után fogalmazódott meg bennem a vágy. Tavaly már el akartam jönni, de egy sérülés megakadályozott, az idén volt adott minden, tavaly ősz óta ez van a fejemben. Hogy a bátorság és a vállalkozó szellem hogyan jött, nem tudom pontosan. Egyszerűen hívogatott a táv. A földi halandó kitalálja, hogy menni fog, aztán megpróbál érte mindent megtenni. Bízom benne, hogy kisgyerekes anyaként, hobbifutóként is képes leszek erre, munka, család és minden egyéb mellett. Ahogy egyébként az ultrafutók 99 százaléka úgy jön ide, hogy dolgozik, családja van, és egy fillért nem kap azért, hogy annyit edz, mint egy élsportoló.
– Nem úgy, mint a források szerinti görög futár, aki főállásban rohant el Athénból Spártába Mindegy is, tőle már nem tudjuk meg, hogyan csinálta. Jut eszembe, ön kitől fogad el tanácsot? Az ultra eléggé magányos műfajnak tűnik.
– Őszinte leszek. Kevés ember véleményére adok, pontosan azért, hogy a sokféle vélemény ne zavarjon meg. Elsősorban magamban hiszek. Vannak, akiket megkérdezek, és ha mellettem állnak, akkor én elhiszem, hogy erre képes vagyok. Az egyik ilyen ember a férjem, Milán, aki szintén ultrákat fut, a másik az edzőm, Barát Gabriella. 2011 óta dolgozunk együtt, és minden, amit elértem, az ő segítségével történt. Megvalósítható edzéstervet ír, támogat, és hisz bennem. Most ők ketten kísérnek, irányítanak és küldenek tovább. A túlzottan negatív hangokat igyekszem nem meghallani, hogy ne gyengítsenek.
– Vannak ilyenek?
– Az idén nem sikerült célba érnem az Ultrabalatonon, volt egy kisebb gondom, és nem kockáztattam. Jött egy olyan megjegyzés, hogy mit akarok én a Spartathlonon, ha még a Balatont sem tudom körbefutni. Van Ultrabalaton-teljesítésem, az idén egy kisebb „galiba” miatt nem sikerült, de egyébként meg tudom csinálni. Félre kell söpörni a negatív hangokat. A család mögöttem áll.
– A gyermekük hogyan tolerálta, hogy egy hétig a szülei nélkül lesz?
– Nehezményezte, hogy nem jöhet velünk repülővel, de megbeszéltük vele, hogy öt és fél évesen ő még ehhez pici, és ez most nem csak nyaralás lesz. A mamáéknál a legjobb napjait éli szerintem. Küldünk neki képeket és fel is hívjuk. Amikor futok, akkor viszont „nem lehetek anya”, ha látnám, hogy ott van a kísérőkocsiban, azon aggódnék, hogy mi van vele, és nem tudnék a célra koncentrálva futni.
– Fa Nándor is hasonlóról számolt be: az óceán közepén tilos érzelmi életet élni. Szóba került, hogy már körbefutotta a Balatont, és hogy 2011 óta edző segíti. De hozzuk közelebb az Akropoliszt a „közönséges földi halandókhoz”! Hogyan kezdődött az egész?
– Valóban egy nagy út megkoronázása az, hogy eljutottam a Spartathlonig, de nem a vége. 2008-ban futottam először félmaratont, 2010-ben maratont azzal a céllal, hogy végigmenjek és „kipróbáljam”, 5 óra alatt sikerült. 2011-ben futottam először 12 órás versenyt. 2012-ben szültem tavasszal, ősszel egy félmaratonnal visszatértem, és elkezdtem célirányosan az ultrákra készülni. 2013-ban alapoztam 6 és 12 órás versenyen, maratonon. 2014-ben és 2015-ben Ultrabalatonon és 24 órás versenyen indultam a rövidebb versenyek mellett.
– A Balatont mennyi idő alatt futotta körbe? Azért kérdezem, mert az egyszeri magyarnak erről az „ultrapályáról” lehet leginkább képe.
– 30 óra. Nem gyors, de azért ez is bőven szintidőn belül van. És nem haltam bele, bírtam volna még tovább is. 100 kilométer fölött már több mint tízszer futottam versenyen.
– Család és munka mellett hogy fér ez bele?
– Nagyon ki van számolva az időm. A hétközi edzéseket reggel megcsinálom, amikor beadtam a fiamat az óvodába, de még nem mentem munkába. Délután vagyok a gyerekkel, addig a férjem fut. Hétvégén szoktam „hosszút” futni, a vasárnap mindig valahol kint ér a városban (Budapesten – a szerk.). A munkám rugalmas szerencsére, és a munkahelyem is támogat, a munkaszervezésben is segítőkészek bent. A nevezési díjban is kaptam támogatást. Nagyon azért nem vagyok előtérbe helyezve odabent, de rugalmas időben tudok dolgozni. A kollégáim is szurkolnak és figyelnek. A közvetlen főnökeim nyáron ahhoz is hozzájárultak, hogy otthonról dolgozzam, így tudtam a görög hőségre készülve napközben is futni.
– Mennyibe kerül a részvétel ezen a versenyen?
– A futó nevezési díja 520 euró. Ebben benne van a szállás előtte Athénban és utána Spártában. Benne van még a díszebéd és a gálavacsora is. Nem olcsó, de nagyon sok minden jár érte. A kísérőknek még külön van nevezési díjuk, de többféle csomagból lehet választani. Megmondom őszintén, nem mertem összeszámolni, mennyibe került az egész, családilag sokkot kapnánk.
– Hogy jön ki a nevezési idő?
– Többféle versenyen elért eredménnyel lehet nevezni, 100 kilométeres, 12 és 24 órás vagy 200 kilométernél hosszabb versenyek eredményeivel. Ezt igazolni is kell, nem bemondásra megy, egy ultrafutó-adatbázisban szerepelnek a hitelesített versenyeredmények, ezek linkjeinek beküldésével lehet nevezni. Van külön férfi- és női szint is – én azért „mertem” nevezni, mert 24 órán a férfiszintnél is jobb eredményt tudtam elérni.
– Mi jár a fejében, amikor „hosszút” fut?
– Húha, ne akarja tudni Változó. Vannak rossz gondolatok, azokat meg kell állítani és jó irányba fordítani. Van, amikor énekelek. Van, amikor fejben megírok félig egy cikket, amit aztán mire leülök, elfelejtek. Olyan is van, hogy csak bedugom a zenét a fülembe, és megyek előre.
– Erre aligha lesz lehetősége most.
– Így van. Akkor majd énekelni fogok. Feladatom úgyis lesz a folyamatos frissítéssel, evéssel-ivással.
– Avasson be minket, hogyan néz ki a frissítés egy 30 órás futóversenyen?
– Szigorú szabályok szerint. A kísérőket is regisztrálni kellett, ők nyakbavalókkal közlekedhetnek, és csak meghatározott frissítőpontokon nyújthatnak segítséget. Az első pont 42 kilométernél lesz, addig én tök egyedül fogok futni, persze lesznek frissítőállomások 3 kilométerenként „terülj-terülj, asztalkámmal”, ami energiagél, kóla, méz, keksz, rizs, tészta. A hivatalos találkozási pontokon kívül nem segíthetnek a kísérők, legfeljebb integethetnek a kísérőautóból. 80 kilométer a második találkozóhely, onnantól 10-12 kilométerenként lehet találkozni az enyéimmel, adhatnak enni-inni, és ruhát is cserélhetek, valamint kaphatok masszázst. Mondhatják, hogy szedjem össze magam és „kezdjek el futni”. Lelki segítségnyújtás és terror Persze úgy is végig lehet menni, hogy az embernek nincsen segítője, sokan indulnak egyedül. Ami a ruhámat illeti, egy kulacstartós, zsebes futómellényben megyek, lesz nálam folyadék és ennivaló is, a saját bevált frissítőimet fogom enni-inni, mert elég érzékeny a gyomrom.
– Mi lesz a vízválasztó?
– 9 óra 30 perc alatt el kell jutni a 80 kilométerre lévő Korinthoszi-csatornáig, ez az első. Ez 7 perces kilométerenkénti átlagot jelent, de én azért szeretnék kilométerenként 6,5-lel haladni, és akkor nincs semmi kicentizve. Ez kényelmes, tartható tempónak tűnik. Korinthosz után lazul a szintidő, én is addig találtam ki, hogy mit szeretnék. Utána bármikor bármi megtörténhet. Arra nem gondolok, hogy kicsúszom. A Spartathlon magyar csapat Facebook-oldalon érdemes figyelni, hogy hol lehet minket követni.
###HIRDETES###
