Vasárnap úgy lépett pályára Fucsovics Márton Karen Hacsanov ellen, hogy a magyar férfitenisz-válogatott 2-1-re vezetett Oroszország ellen.
A magyar teniszező, aki pénteken három és fél órás, ötszettes meccsen verte tini orosz ellenfelét, ezúttal is remekül kezdett. Helyén voltak az idegei, s ha kellett a hazai pálya is vele volt.
Szükség volt az utóbbira: az első szettben, amikor 4-3-ra vezetett Hacsanov, az orosznak több labdája volt az 5-3-hoz, de egy gémen belül két alkalommal is a vonalra pattant a labda, így, ha egy kis szerencsével is, de Fucsovics 4-4-re egalizált. Ezután egymás adogatásait vették el a felek, ebből pedig a magyar játékos jött ki jobban, s végül 7-5-re nyerte az első szettet.
A második játszmában Fucsovics 2-2-nél brékelt, majd szépen végigvitte előnyét, és 6-4-re hozta a szettet. Az orosz többször is csóválta a fejét, nem igazán tudott túl járni ellenfele eszén.
Fucsovics a harmadik játszmában ott folytatta, ahol az előző kettőben abbahagyta, tudatosan és türelmesen teniszezett. Rögtön az elején elvette ellenfele adogatását, majd 5-4-nél a mérkőzésért adogatott. Nem indult jól azonban a gém, ugyanis 0-30 is volt az orosznak. Fucsovics ellenben komoly mentális erőről téve tanúbizonyságot, visszajött és világcsoportba juttatta a férfi teniszezőket.
„Az egész országnak óriási siker ez” – mondta a találkozó után Fucsovics Márton.
A folytatásban az eredeti kiírás szerint Balázs Attila (164.) következne Andrej Rubljov (37.) ellen, ezt a meccset azonban már nem játsszák le.
1995 szeptemberében harcolta ki utoljára a magyar Davis-kupa-csapat a világcsoportba jutást. Az ausztráloknál olyan világsztárok játszottak, mint a háromszoros (kétszer egyéniben, egyszer párosban) Grand Slam-győztes Patrick Rafter, a párosok világát évekig uraló Mark Woodforde, Todd Woodbridge duó, valamint Mark Philippoussis. A Noszály, Krocskó, Markovits, Köves négyes azonban végül háromnapos küzdelem után 3-2-vel jutott az elitbe.
Az akkor párosban pályára lépő Köves Gábor most szövetségi kapitányként ért el hasonló sikert.