A 33 éves játékos az MTI megkeresésére elmondta, hogy az elmúlt szezont követően fogalmazódtak meg benne kérdések pályafutásának folytatásával kapcsolatban.
„2002-ben kerültem a felnőttjégkorongba, az azóta eltelt időszak nagyon boldog és pozitív volt, mosolyogva gondolok rá vissza. De itt az ideje, hogy kicsit több időt töltsek a családommal, és ne mindig a jégen legyek” – fogalmazott. Hozzátette, a sportágtól nem szakad el, hiszen a fiait „szerencsére megfertőzte” a jéghoki szeretetével.
„Kaptam felkéréseket, lehetőségeket, meglátjuk, hogy milyen szerepkörben maradok a pályák közelében. Nagy szurkolója maradok a magyar jégkorongnak, és nagyon szorítok majd a fiúknak jövőre a hazai rendezésű világbajnokságon” – fejtette ki Kovács. Hozzátette: a Testnevelési Egyetemen sportszervezésből diplomázik, a későbbiekben pedig ehhez kapcsolódóan szeretne tevékenykedni.
Kitért arra is, hogy utolsó fellépése a 2008-as, szapporói világbajnokságon élvonalba jutott magyar együttes öregfiúk-mérkőzése lesz a finnek ellen a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) kilencvenéves születésnapi ünnepségén.
„A sors úgy akarta, hogy így legyen kerek egész a történet. Szerencsésnek vallom, hogy azokkal a srácokkal adatik ez meg, akikkel a legemlékezetesebb éveket töltöttem” – árulta el.
Kovács Csaba 2002-től 2016-ig Székesfehérváron játszott, utolsó idényét a MAC Budapest együttesében töltötte. A magyar válogatottal 2009-ben és 2016-ban a világelitben szerepelt.