Pálinger elmondta, miért nem vagyunk éremesélyesek egy-egy tornán

„Az utánpótlás nem megfelelő menedzselése vezetett az eredményesség visszaeséséhez.”

MN
2017. 12. 14. 7:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyjából azt az eredményt érte el a csapat, amelyet a játéktudása alapján várni lehetett tőle – mondta Pálinger Katalin a magyar női kézilabda-válogatott világbajnokságon elért eredményéről a Népszavának. Mint ismeretes, a hölgyek a francia együttestől kaptak ki a nyolcaddöntőben.

Arra a felvetésre, hogy miért nem beszél most már senki éremről egy-egy nagy torna előtt, míg korábban éremesélyesnek számítottak, elmondta: „az utánpótlás nem megfelelő menedzselése vezetett az eredményesség visszaeséséhez”. Hozzátette, jelenleg a szövetség az alapoktól kezdve igyekszik fejleszteni a sportágat a képzés, az utánpótlás-nevelés reformjával, és van ok a bizakodásra.

Úgy véli, van abban igazság, mi több, nem örül annak, hogy már a középmezőnyhöz tartozó együttesekben is egyre több a külföldi. Igaz, a Győri Audi ETO esetében mindez azért más, mert ott a cél a Bajnokok Ligája megnyerése, ez pedig csak úgy lehetséges, ha világsztárokat szerződtet a klub.

Befejezésül a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke kiemelte, Kim Rasmussen iránt töretlen a bizalom. „Együtt voltam a csapattal a vb alatt, neki és a stábjának köszönhetően sokkal egységesebb volt az együttes, mint egy évvel ezelőtt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a távlati cél a kijutás a 2020-as tokiói olimpiára” – tette hozzá.

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.