A dán Caroline Wozniacki 7:6 (7-2), 3:6, 6:4-re legyőzte az eddigi világelső román Simona Halepet az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének szombati döntőjében, ezzel elhódította első Grand Slam-trófeáját, és ő került a világranglista élére – írja az MTI.
A melbourne-i csata 32 fokos hőségben kezdődött, és ahogy várható volt, a két remek fizikumú játékos hosszú labdameneteket váltott. A constantai teniszezőn látszott az első fordulóban elszenvedett bokasérülés, lassabb volt a szokásosnál, így Wozniacki 3:0-ra, majd 5:2-re elhúzott. A szettet azonban 5:3-nál nem tudta kiszerválni, Halep kiegyenlített, majd jöhetett a rövidítés. Ebben 4:1-ről a román teniszező még hozott egy pontot, de ezután a lengyel származású dán hengerelt, így 50 perc elteltével szettelőnybe került.
A második játszmában az elcsigázott világelső 3:2-nél orvosi szünetet kért, megmérték a vérnyomását, gyógyszert kapott, majd folytatta a mérkőzést. A combját is fájlaló román játékos váratlanul elvette 4:3-nál elbizonytalanodó ellenfele adogatását, és egy rendkívül izgalmas, hétperces gémben kiszerválta a 48 perces szettet.
Bár Melbourne-ben már este fél tíz volt, a hőségre való tekintettel a székbíró tízperces szünetet rendelt el, majd következett az utolsó játszma. Ebben öt brékkel jutottak el 4:3-ig, ekkor Wozniacki lábát kellett ápolni, aki hozta az adogatását (5:4), aztán elnyerte riválisáét, így 2 óra 50 perc elteltével ő emelhette a magasba a Daphne Akhurst-trófeát.
Az elődöntőben Wozniacki a belga Mertenst győzte le 2-0-ra, Halep pedig a német Kerbert verte három szettben.
Mindkét játékos először jutott fináléba Melbourne-ben, és egyaránt harmadik Grand Slam-döntőjükre készültek, úgy, hogy az első kettőt mindketten elbukták. A 26 éves román játékos kétszer (2014, 2017) a Roland Garroson jutott fináléba, míg dán ellenfele kétszer (2009, 2014) a US Openen vívott döntőt. Utóbbi hét éve az elődöntőben bukott el meccslabdáról Melbourne-ben, idén viszont a második fordulóban a horvát Jana Fett ellen két meccslabdáról fordítva továbblépett a harmadik fordulóba. Halep ugyancsak meccslabdákat hárított a harmadik körben az amerikai Lauren Davis ellen. A fináléban annak a tudatában léptek pályára, hogy a győztes lesz a jövő heti világelső is.
Eredmény, döntő:
női egyes:
Caroline Wozniacki (dán, 2.) – Simona Halep (román, 1.) 7:6 (7-2), 3:6, 6:4