„A kormányzati támogatás biztonságot adott a tenisznek”

„Ha most elkezdi egy gyerek a teniszt, tudja, mire számíthat” – mondta a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára.

MN
2018. 02. 19. 7:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kétséges, hogy 2017 második fele és 2018 eleje a magyar teniszé. A Davis-kupa-csapat világcsoportba jutott, Fucsovics Márton az Australian Open nyolcaddöntőjéig jutott, míg Babos Tímea párosban Grand Slam-győztes lett.

2013-ban sem a mélyponton voltunk, akkor már egy ideje építkezett a sportág, igaz, mindez nem volt látványos – mondta a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, Richter Attila az NSO-nak, aki arra utalt, hogy abban az évben Szávay Ágnes befejezte pályafutását, a Davis-kupa-csapat pedig kiesett az euró-afrikai zóna II-es csoportjából. Hozzátette, a sikerekhez szükség volt állami támogatásra, illetve a tehetséges fiatalok beérésére.

„Most két-három éve folyamatosak a sikerek, bízom benne, hogy ez alsóbb szinten is megindítja a szekeret” – fogalmazott Richter. A főtitkár beszélt Fucsovicsról is, aki húzóembere a Davis-kupa-csapatnak, így a sikerek nagy részben neki köszönhetők, továbbá visszatért mellé Balázs Attila is, ketten párosban erős egységet alkotnak.

„Ha a Davis-kupa-csapat világcsoportba jutása a szenzáció kategóriába tartozik, akkor a FED-kupa-csapat mostani csoportelsősége is az. Sok év óta messze ez a legjobb FED-kupa-szereplés” – véli Richter. Mint mondta, a változásban, abban, hogy a sportág felfele ível, nagy szerepe volt a kormányzati támogatásnak, amely nyugalmat és biztonságot adott. „Ha most elkezdi egy gyerek a teniszt, tudja, mire számíthat” – tette hozzá a főtitkár, aki kiemelte a Nemzeti Edzésközpont fontosságát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.