Knoch Viktor megvárja a montreali világbajnokságot, utána dönt, hogy folytatja-e a versenyzést. Az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó a Magyar Időknek nyilatkozva azt is közölte: egyelőre csak a világbajnokságig néz előre.
A cikk ismerteti, hogy a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összetételű váltó bő hét múlva utazik a rövid pályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságára.
Knoch Viktor közölte, a világbajnokság után leül a feleségével és megbeszélik, „hogyan legyen tovább. A következő olimpiáig négyszer háromszázhatvanöt nap van, amit végig kell edzeni, és a mi sportágunk fizikálisan és mentálisan is embert próbáló. Egy még oly hatalmas siker után is, mint az olimpiai bajnoki arany, nem szabad kidobni a józan észt, a gondolkodást, és felelőtlenül kijelenteni, hogy megyek tovább. Annál azért idősebb vagyok, és intelligensebbnek tartom magam, hogy ilyet tegyek. Az biztos, hogy nálunk a huszonhét-huszonkilenc év a vízválasztó, amikor az emberek vagy azt mondják, hogy elég volt, vagy vállalnak még négy évet. A kanadai Hamelin most hagyja abba, harminchárom évesen” – mondta.
Mint mondta, a vb-t szeretnék lendületből letudni, céljuk pedig ugyanaz, mint minden versenyen, a győzelem.