Dárdai Pál: Ez volt a legrosszabb hazai meccsünk, amióta itt dolgozom

A következő két bajnokin a címvédő Bayern Münchenhez, majd a Schalke 04-hez látogatnak, egyik meccsen sem esélyesként.

MTI
2018. 02. 17. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dárdai Pál vezetőedző kemény kritikával illette a Hertha BSC-t, miután csapata kikapott a vendég Mainztól a labdarúgó Bundesliga 23. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A tabellán 11. berliniek vereségét súlyosbítja, hogy egy kiesés ellen küzdő, előző három találkozóját elveszítő gárdával szemben maradtak alul. „Ez volt a legrosszabb hazai meccsünk, amióta itt dolgozom – jelentette ki a magyar tréner, aki 2015-ben ült le a kispadra. – Le kell nyelnünk a fiaskót, holnap pedig megvitatjuk a helyzetet, ez nagyon nem volt rendben” – tette hozzá.

Dárdai közölte, az sem tetszett neki, hogy a játékosai ilyen simán elvesztették a párharcokat, mert ez a hozzáállás nem megfelelő. A 41 éves edző gondjait fokozhatja, hogy a csapatkapitány Vedad Ibisevicet negyedóra elteltével le kellett cserélni orrtörés miatt, és egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza. A következő két bajnokin ráadásul a Hertha a címvédő Bayern Münchenhez, majd a hatodik Schalke 04-hez látogat, vagyis egyik meccsen sem esélyesként lép majd pályára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.