Az Újvárosházán köszöntötték a 40 éve vb-t nyert asztalitenisz-válogatott tagjait

A napra pontosan 40 évvel ezelőtt világbajnokságot nyert magyar férfi asztalitenisz-válogatott tagjait köszöntötték kedden este Budapesten, az Újvárosháza Dísztermében.

Budapest, 2019. április 30. Tarlós István fõpolgármester (b3), valamint Klampár Tibor (b), Gergely Gábor (b2) és Jónyer István (j), az asztalitenisz aranycsapat tagjai az 1979-es világbajnoki gyõzelmük 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen az Újvárosháza díszteremében 2019. április 30-án. MTI/Soós Lajos Fotó: Soós Lajos

Az ünnepségen Tarlós István főpolgármester a magyar sport XX. századi történetének egyik legváratlanabb és legdicsőségesebb győzelmének nevezte a Jónyer István, Gergely Gábor, Klampár Tibor, Kreisz Tibor és Takács János alkotta aranycsapatnak az észak-koreai vb-n elért elsőségét, amelynek értéke szerinte az angolok elleni legendás 6:3-as győzelemhez mérhető.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa és az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke azt mondta, ez a győzelem sosem évül el, s örökké szerepelni fog a dicsőséglistán. A Legfelsőbb Bíróság korábbi első embere szerint Jónyerék sikerének titka az elszántságban és az akaratban rejlett.

„Amit ők véghez vittek, az példamutatás a fiataloknak, hogy érdemes küzdeni, mert csak így lehet hírt szerezni a világban” – fogalmazott Lomnici, majd egy hatalmas ajándékkosárral lepte meg a kedden 66. születésnapját is ünneplő Klampár Tibort.

Bajkai István országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), az Aranycsapat Emlékév Testület alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Gergelyék negyven éve úgy lettek világbajnokok, hogy kétszer is legyőzték Kínát, Klampár pedig hat ázsiait vert meg a küzdelmek során.

„Méltán lehetünk büszkék ezekre a fiúkra, mert a legelőkelőbb helyre emelték Magyarországot” – jelentette ki Bajkai, majd a Himnusz is felcsendült Vitai András előadásában.

Ezt követően maguk a sikeremberek léptek a mikrofonhoz, hogy egyenként elmondjanak egy-egy olyan történetet, amelyek talán kevesen ismernek. Elsőként Jónyer István beszélt arról, miként faragta folyton az ütőjét, majd elcsukló hangon, meghatottan mondott köszönetet a sorsnak azért, hogy négy ilyen remek társat adott mellé.

Klampár Tibor felidézte, miként fedezte fel, hogy a frissen ragasztott ütővel mennyire eredményesebben tud játszani, s ezt a módszert hogyan ismerte meg a világ.

Gergely Gábor azt hangsúlyozta, ha Klampár nem tölti „rendes” eltiltását 1975-ben, akkor már a calcuttai vb-n is aranyérmes lehetett volna a magyar csapat.

Az egyik tartalék, Kreisz Tibor felidézte, hogy Klampár szobatársaként sok olyan dolgot kellett elviselnie, amelyre sokan képtelenek lettek volna.

„Tibiék nagyon alázatosak voltak, egyáltalán nem érzékeltették velünk, hogy magasabb rendűek lennének” – jegyezte meg a védekező stílusú játékos, akit Berczik Zoltán szövetségi kapitány többször azért nem engedett elindulni a Top12 versenyen, nehogy az ellenfelek kiismerhessék a játékát. Emlékeztetett arra is, hogy a négy évtizede játszott döntő alatt Berczik kapitány annyira feszült volt, hogy végig cigarettázott a kispadon, s nekik kellett eltakarniuk őt, nehogy észrevegyék ezt.

Végül a másik tartalék, Takács János arról sztorizott, hogy a phenjani világbajnokság előtt egy héttel Klampárral együtt kirúgta őket a válogatottból Berczik Zoltán, mert éjszaka kiszöktek a tatai edzőtáborból, s csak azután vették vissza őket, hogy Jónyerék felmentek Buda István államtitkárhoz, s a magyar sport első számú vezetőjének elmagyarázták, hogy Klampár a világ legjobbja, és csak vele tudnak világbajnokságot nyerni.