Nem halasztják el a Haladás-MTK bajnokit

Nem halasztják el szombatról a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában sorra kerülő Szombathelyi Haladás-MTK Budapest mérkőzést.

Forrás: MTI2019. 04. 12. 12:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kék-fehérek arra hivatkozva fordultak a kéréssel a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságához, hogy játékosainak egy része és a szakmai stáb több tagja is vírusos fertőzést kapott, amely elmondásuk szerint az U19-es csapatot is érinti.

Az MLSZ honlapjának pénteki beszámolója szerint mivel a szombathelyiek írásban jelezték, hogy nem támogatják a kérelmet, ezért a versenyigazgatóság nem adott helyt a budapesti klub kérésének.

Az MLSZ további indoklása szerint a versenybizottság figyelembe vette azt is, hogy a múltban a klubok – szurkolói igényekre is hivatkozva – többször határozottan kérték az MLSZ-től a versenynapok és időpontok betartatását, hogy kiszámíthatók legyenek a találkozók kezdési időpontjai, és azok később ne is változzanak.

„A jelen helyzetben ez a szempont különösen hangsúlyos. A bajnokság ezen időszaka minden csapat számára rendkívül fontos időszak: az utolsó harmadban dől el a bajnoki cím, a nemzetközi kupaindulás és a kiesés kérdése. Ezért egy-egy mérkőzés előre kitűzött időpontjának esetleges megváltozása lényegesen összetettebb hatást gyakorolhat a többi csapatra és a bajnokság egészére” – olvasható a kommünikében. A szervezet közleménye hozzátette, döntő érv volt az is, hogy a telített versenynaptárban nincs lehetőség arra, hogy egyéb mérkőzésekre gyakorolt hatás nélkül pótolni lehessen az elmaradó találkozót.

A Haladás sereghajtó az NB I-ben, hátránya jelenleg hat pont a már bennmaradást érő 10. helyen álló Kisvárdával szemben. Az MTK a hetedik helyen áll.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.