Rangos vendég felé nyújtogatta a nyakát vasárnap este a Sepsi Aréna bő kétezres közönsége: a magyar kosárlabdázás eddigi egyetlen Euroliga-győztes edzője, Rátgéber László is a helyszínen szurkolt a háromszéki csapat sikerének. Különösebb jóslatokra nem ragadtatta magát, de amikor a döntőbeli ellenfél, a Szatmárnémeti VSK 12 pontos előnnyel lohasztotta egy ideig a hazai kupagyőztest ünnepelni érkező emberek lelkesedését, kibökte: nyugi, megnyeritek ezt a meccset. Hogy szerencséje volt-e vagy csak egyszerűen ért a „szakmához”, így, utólag kideríthetetlen, de a székelyföldi zöld-fehérek az utolsó negyedben valóban fordítani tudtak, és végül 69:65-ös győzelemmel zárták a kupadöntőhöz méltó mértékben idegbajos mérkőzést.
Az esemény a tévéközvetítés hiányában is igazi ünnep volt, amit mindenekelőtt a román női kosárlabda-bajnokság legjobbjának számító csapat és szurkolótábora közötti szoros kapcsolat avatott azzá. Már a rendezési jog megszerzését is a szurkolóknak nyújtott gesztusnak szánták, az számított az első győzelemnek a Szatmárnémetivel vívott párharcban.
Az elmúlt két idényben amúgy e két város és csapata közötti versenyfutásra szorítkozott a romániai női kosárlabdázás, amelyben, lévén trónkövetelő, elsősorban a partiumi város a motiváltabb. Siker hiányában is ők a frusztráltabbak, ami ezúttal is megmutatkozott. A vendégek képtelenek voltak feldolgozni, hogy a kupadöntő háromnegyedében regisztrált folyamatos vezetésük után fordítani tudott a Sepsi-SIC. Sportszerűtlen, célzatos szabálytalanságok és színészkedések után mindez abban csúcsosodott ki, hogy – az állítólagos játékvezetői tévedésekkel szembeni tiltakozás jeléül – az utolsó dudaszót követően azonnal az öltözőbe vonultak, és csak a másodedzőjük révén vettek részt a hivatalos eredményhirdetésen.

Fotó: Facebook
A hazaiak örömét azonban semmi sem tudta elrontani, látványos külsőségek közepette ünnepelte csapat és közönség a közös sikert. Amit az is fokozott, hogy a korábbiaknál jóval hosszabb ideig tapsolhattak a székelyföldi identitású lányoknak, hosszú percekig négy magyar játékos – Kovács, Demeter, Nagy és a felvidéki származású Slamó – is pályán volt, és ez nem elhanyagolható előrelépés az amerikai és szerb játékosok dominálta romániai kosaras közegben. Sokak szerint ez lehet az újabb motivációs elem, amely képes a lelátón tartani, illetve növelni a lassan a kedvenceik hazai dominanciájába „beleunó” nézőket.