Roppant nehéz helyzetben várta az utolsó fordulót az MTK. Ha le is győzi a Bp. Honvédot, kiesik, amennyiben a Diósgyőr és a Kisvárda is nyer, de a győzelem elmaradt, sőt Lucsánszky Tamás együttese 4-1-es hazai vereséggel búcsúzott az NB I-től. A márciusban érkezett vezetőedző így kommentálta a kiesést a klub honlapján: „A tavaszi szereplésünk sajnos minősíthetetlenül sikerült.
NB I-es tagságunkat legkevésbé sem a pályán veszítettük el, ebbe egyéb körülmények is belejátszottak, de ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy az érdemeink szerinti helyen zártunk.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Amikor átvettem a csapatot, már rendkívül nagy volt a probléma. A Diósgyőr elleni meccs és győzelem után túlzottan magabiztosak, önelégültek lettünk, és ebből már nem tudtunk kilábalni. Az irányításom alatti kilenc meccsből elszenvedett nyolc vereség természetesen önmagáért beszél, így nem szeretnék kibúvókat keresni a saját szerepemet illetően sem.”
Csalódottak lehettek az újpestiek is, hiszen a két utolsó fordulóban két kiesőjelölttől kaptak ki, így nemcsak a dobogóról, hanem az Európa-liga selejtezőiről is lecsúsztak, és csak ötödikek lettek. A vezetőedző, Nebojsa Vignjevics érthetően nem boldogan nyilatkozott: „Hat találkozóval korábban még a mi kezünkben volt a sorsunk, két ponttal a Debrecen és héttel a Honvéd előtt álltunk.
Viszont elvesztettünk néhány futballistát, ezzel borult is az addigi csapatmodell, változtatni kellett, és ez túl soknak bizonyult. Az utolsó hat mérkőzés elég kiábrándítóan sikerült, de nem illethetem kritikával néhány játékosomat azért, mert csereként beállva nem tudták azt megcsinálni, amit kértem tőlük. A következő év biztosan jobb lesz.”
Érthetően elégedettebben fogalmazhatott Supka Attila, a Bp. Honvéd mestere, aki okkal jelenthette ki: „A csapat indulhat az Európa-ligában, jövő szombaton Magyar Kupa-döntőt játszik, úgyhogy azt gondolom, kihoztuk a maximumot az idényből.” Nála is boldogabb lehet debreceni kollégája, Herczeg András, akinek a csapata bronzéremmel zárta a bajnokságot.
Ő így értékelt: „Két éve, amikor az utolsó fordulóban menekültünk meg a kieséstől, azt mondtam, soha többé ne legyen ilyen gondunk. A csapat már tavaly is sokat fejlődött, a mostani harmadik hely is a fejlődés bizonyítéka. Az utolsó forduló most is teher volt, de édes teher.”