Fury: Halálom napjáig hiszem, hogy én nyertem!
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Győzött a dél-koreai válogatott, míg a bronzérmet a britek harcolták ki.
Egyéniben Kasza kevéssel maradt le a dobogóról és az ezzel járó olimpiai kvótáról, ötödik lett. Marosi a 11., Demeter a 13., a döntő negyedik magyar résztvevője, Regős Gergely pedig a 31. helyen futott a célba.
A francia Valentin Belaud lett a világbajnok, mögötte a brit Joseph Choong és a dél-koreai Dzsun Vung Te végzett a második, illetve harmadik helyen. Olimpiai kvótát az első és a harmadik kapott, mert Choongnak már volt.
A döntőbe jutott 36 versenyző még pénteken túlesett a körvíváson, így szombatra az úszás, a bónuszvívás, a lovaglás és a kombinált szám maradt.
A 2017-es évben egyéniben vb- és Eb-ezüstérmes Kasza, aki a tavalyi évet sérülés miatt kihagyta, az egy nappal korábbi víváson 19 győzelmet aratott és 16 vereséget szenvedett a Ludovika Arénában, amivel 13. volt. A szombati folytatáskor a Kincsem Parkban kialakított öttusastadion mobilmedencéjében a nyolcadik legjobb idővel teljesítette a 200 métert. A második számnál esett az eső, a versenyzők a bemutatáskor melegen felöltözve álltak fel a pályájukhoz.
A következő szakaszra, a bónuszvívásra elállt az eső. A közvetlenül a lelátó előtt zajló sorozatban a körvívás végeredménye alapján fordított sorrendben léptek pástra a versenyzők, a párharcok győztese maradt fent, és így haladtak az első helyezettig. Kasza három ellenfelét – köztük Demetert – győzte le, ezzel a harmadik szám előtt a kilencedik volt, majd a lovaglása hibátlanul sikerült, amivel feljött a negyedik helyre, éppen megelőzve a hazaiak közül addig legjobban álló Marosit.
A lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásban nagyot küzdött, a lőállásból a negyedik, majd a hatodik, azután kétszer a negyedik-ötödik helyen jött ki, de nem volt messze a harmadiktól sem. Végül a nagy futóversenyben ötödikként fejezte be a kimerítő napot. A kvótaszerzés most nem jött össze, de lesz még rá több lehetőség jövőre.
Az egyéniben 2009-ben világ-, 2013-ban Európa-bajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes Marosi pénteken 21 ellenfelét győzte le, 14-től kapott ki, és az ötödik helyen állt a vívás után. Úszásban a negyedik legjobb volt, majd a bónuszban nem tudott pluszpontot szerezni. Két szám után hatodikként várta a folytatást, és bár a lovaglásban két akadályt levert, így is előrelépett az ötödik helyre. A kombinált számban sokáig a hatodik-nyolcadik pozícióban futott, a végére azonban kiszorult az első tízből.
Demeter, aki az egy hónappal ezelőtti Eb-n elért hetedik helyével a magyar férfi versenyzők közül egyedül rendelkezik olimpiai kvótával, Kaszához hasonlóan 19/16-os mérleggel fejezte be a pénteki vívást. Úszásban viszont öt másodperccel elmaradt tőle, majd a főpáston egy asszót nyert meg, azután kikapott Kaszától. Mivel a lovaglás előtt a 15. helyen állt, volt esélye arra, hogy a bő élmezőnyhöz felzárkózzon. Ehhez az első lépést a harmadik szám hiba nélküli teljesítésével meg is tette. A kombinált versenynek kilencedikként vághatott neki, végül a kiélezett, változatos küzdelemben négy pozícióval hátrébb ért be.
Regős Gergely lényegesen rosszabb eredményt ért el vívásban társainál, ráadásul úszásban is övé volt a leglassabb tempó, és bónuszpontot sem szerzett. A lovaglást 36. helyezettként elsőként kezdte meg, egy verőhibával ment végig, ezzel három ellenfelét megelőzte, majd a zárószámban még tovább tudott javítani.
A magyarok a második érmüket nyerték a hazai világbajnokságon azután, hogy hétfőn a Barta Luca, Réti Kamilla páros szintén második lett női váltóban.
Eredmények:
férfi hagyományos verseny:
egyéni, világbajnok:
Valentin Belaud (Franciaország) 1468 pont
2. Joseph Choong (Nagy-Britannia) 1453
3. Dzsun Vung Te (Koreai Köztársaság) 1452
...5. Kasza Róbert 1436 (vívás: 19 győzelem/16 vereség/3 bónuszpont/217 pont, úszás: 2:00.71 perc/309 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 11:30.00 perc/610 pont)
...11. Marosi Ádám 1419 (21/14/0/226, 2:00.18/310, lovaglás: 286, 11:43.00/597)
...13. Demeter Bence 1417 (19/16/1/215, 2:05.95/299, 300, 11:37.00/603)
...31. Regős Gergely 1367 (10/25/0/160, 2:07.74/295, 293, 11:21.00/619)
csapat, világbajnok:
Koreai Köztársaság (Dzsung Vung Te, Ki Dzsi Hun, Dzsung Dzsin Hva) 4309
2. Magyarország (Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence) 4272
3. Nagy-Britannia (Joseph Choong, James Cooke, Thomas Toolis) 4258
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Havazás jön, mutatjuk, hol!
Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
Vörös riasztást kapott minden Gmail-felhasználó: azonnal törölni kell ezt a 3 e-mailt!
Nógrádi György: Ha nem lesz megoldás, a német lakosság fogja kézbe venni a dolgokat + videó
Most érkezett a szörnyű hír: közel 300 utassal a fedélzetén szenvedett baleset egy vonat Magyarországon
A Mol-vezérnek elege lett, fillérekért osztogatták a luxusautókat, már magyar áldozata is volt a vámháborúnak - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 júliusban
Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Vasárnapi sportműsor: Tottenham–Liverpool, Real Madrid–Sevilla
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Tudatosan megtervezett, előkészített terrorcselekmény volt a magdeburgi támadás
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.