Sajátos edzőváltás zajlott Kaposvárott. Eddig Ivkovics Sztojan tanácsadóként segítette Fekete Ádám vezetőedző munkáját, ám a csapat gyengén szerepel a bajnokságban, és a klubvezetőség érdekes lépésre szánta el magát. Fekete Ádám az utánpótlás fejlesztése miatt több feladatot kap, át is veszi ezen a területen az irányítást, emellett tagja marad a felnőttcsapat szakmai stábjának, de a főnök ott egyértelműen Ivkovics Sztojan lesz.
A magyar férfikosárlabda világában ez nem számítana meghökkentő történetnek, ha az ügy főszereplője, Ivkovics Sztojan nem állna a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) alkalmazásában a férfiválogatott szövetségi kapitányaként.

Fotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Márpedig a szövetség elnöksége korábban feltételként szabta, hogy a mindenkori kapitány nem végezhet szakmai munkát egyetlen élvonalbeli klubnál sem, és tegnap ezt Bodnár Péter főtitkár megerősítette az MKOSZ honlapján:
„A férfi és a női szövetségi kapitány esetében is az volt az elnökség kikötése, hogy nem lehetnek klubedzők, nem végezhetnek szakmai munkát a női, illetve a férfiélvonalban, a díjazásuk ennek megfelelően került megállapításra. Ezt a szerződés egyértelműen rögzíti. Ha ez a körülmény megváltozik, a január végi elnökségi ülésen napirendre kell tűzni a szerződés, illetve a díjazás módosításának kérdését.”
Mindehhez nem árt tudni, hogy a férfiválogatottnak tavaly február 25-e óta nem volt tétmeccse, a következő két Eb-selejtezőre idén február 20-án és 23-án kerül sor, tehát a kapitánynak enyhén szólva is nehéz intenzív munkával kitölteni ilyen hosszú szünetet. Lapunk kereste a szövetséget, hogy így miért ragaszkodik ehhez a feltételhez, de nem kaptunk visszahívást. Ivkovics Sztojant viszont elértük.
– A szövetségnek biztosan igaza van, de én nem szövetségi kapitánynak születtem, ez egy feladat, amelyet igyekszem ellátni, és ha az elnökség másként dönt, akkor kénytelen leszek tudomásul venni – mondta.
– Korábban ez a poszt rengeteg munkával járt, de aztán változott a nemzetközi versenynaptár rendszere, ezért is vállaltam el az U20-as csapat irányítását is, ám ezzel együtt az nem jó nekem, hogy hónapokon keresztül nem csinálok semmit sem. A Kaposvár nekem cseppet sem anyagi, sokkal inkább érzelmi kérdés. Itt lettem először bajnok, itt nősültem, itt született az egyik gyerekem. A nyáron negyven százalékkal csökkentette a klub a játékosok fizetését, de szeretnénk elérni a rájátszásba, és ebben a legjobb tudásom szerint segíteni akarok.