– Hogy is volt az a páros kiállítás? Mi volt az előzménye?
– Figari 12-11-re alakította az állást, én megpróbáltam blokkolni a lövését, és közben elvileg megütöttem, de szó sem volt szándékosságról. Ő ezt másképp értelmezte, adott egy tockost, mire én nekimentem. Megkaptuk érte a büntetésünket, de azt mondom, most is ugyanúgy cselekednék. Nehogy már megfélemlítsenek bennünket az olaszok!
– Én ezt az incidenst úgy fordítottam le magamnak, hogy míg a kvangdzsui világbajnokságon egyértelműen úgy tűnt, a világbajnok olaszok előttünk járnak játékban, 12-10-re legyőztek bennünket az elődöntőben, fél év alatt eltüntettük a különbséget, sőt. És hogy utolértük a világ papíron legjobbjait, azt játékon kívüli aktusokkal is alátámasztottuk.
– Igen, ezt így is lehet értelmezni.
– Amúgy elégedett volt azzal, amit mutattak Cuneóban?
– Mindenképpen, sőt még azt is mondanám, kicsit túl jól játszottunk, erre magam sem számítottam. Hiszen az elmúlt héten kemény erőnléti edzéseket végeztünk, sokat úsztunk, alkalmanként 2-3000 métert, és tornatermi kondizás is volt bőven. Hétfőre pihenőt kaptunk, és a jövő kedden kezdődő Európa-bajnokság, a török meccs előtti utolsó héten már jöhet a finomhangolás. Persze lesz benne még egy kis súlyzózás is, hogy fenntartsuk az izomtónust. Beköltözünk egy pesti szállodába, együtt maradunk az Eb végéig.
– Az olaszországi tornán elég döcögősen kezdtek az amerikaiak ellen, mi volt ennek az oka?
– Bizony, 3-1-re elhúztak, szétúsztak bennünket. Kicsit még benne volt az izmainkban az a sok kondizás. Szerencsére a mi sportágunk nem csak az úszás, itt van egy labda is a medencében, és amikor elkezdtünk pólózni, már nem volt mese. És azt is tudtuk, azt az intenzitást nem képesek 32 percen át tartani az amerikaiak. A görögök nagyon fáradtak voltak, beszélgettünk Funtulisszal és Vlahopulosszal, akik a magyar bajnokságban játszanak – előbbi klubtársam a Fradiban –, ők mondták, hogy rettenetesen meghajtotta őket Vlahosz, az edzőjük a napokban. Az olasz meccs pörgős volt, igen magas színvonalú, de túlzott következtetést nem vonnék le a 14-14-ből, mert nem játszott a remek balkezesük, Echenique, aki négy gólt dobott nekünk Kvangdzsuban.