Egerben mégis bezárt az uszoda. S jövő szombatig nem is nyit ki. Jövő szerdán tehát ott nem rendezhetik meg a Brescia ellen visszavágót.
– Letelt az öt nap lappangási idő, ha valaki megfertőződött volna a csapatból, akkor mostanra már a betegség tüneteit kellene mutatnia. Mégis zárva az uszoda. Nem tudunk készülni, nem is tudjuk hol lejátszani a Brescia elleni visszavágót, amelynek így hivatalosan 5-0-lal leszünk a vesztesei. Tönkreteszik az egész éves munkánkat. Ha valaki mégis megbetegszik, elnézést kérünk mindenkitől. De ha nem, akkor mi várunk el hasonló gesztust mindazoktól, akik ördögűzést játszottak velünk.
Visszavágóra tehát legfeljebb a parton kerülhet sor, ami persze nem jelent kárpótlást. Szécsi Zoltán a saját kálváriájukból nem akar messzemenő következtetést levonni, nem tart attól, hogy a járvány az olimpia megrendezését is veszélyezteti.
– Egyetlen százalék esélyt adok a halasztásnak, de azt is inkább csak becsületből. Négy éve a zikavírus nagyobb veszéllyel fenyegetett, mégis rendben megrendezték a riói játékokat. Bízom benne, hogy kisüt a nap, s elillan a járvány.
A sportvezető emlékeztet rá, hogy korábban a H1N1- és a SARS-vírus miatt sem bénult meg az élet. S hogy mégis mi változott azóta? – A közösségi média hihetetlenül felgyorsította az információáramlást, aminek, mint látjuk, árnyoldala is van – mondja Szécsi Zoltán.
– Helyesebb lenne, ha az emberek az operatív törzs, a népegészségügyi központ és a tisztiorvosi szolgálat utasításait követnék, nekik ugyanis kötelességük felelős döntéseket hozni.
A pánikkeltés helyett ebből kellene kiindulni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!