időjárás 4°C Virág 2022. november 26.
logo

Egyet cserélt Ivkovics Sztojan

Pajor-Gyulai László (Zaporizzsja)
2020.02.23. 10:16
Egyet cserélt Ivkovics Sztojan

A címvédő szlovénok legyőzése után újabb komoly kihívás előtt áll a magyar férfi kosárlabda-válogatott: az ukrajnai Zaporizzsjában játssza a másodi Európa-bajnoki selejtezőjét. Egy csere történt a keretben, és a megérkezés után kiderült, nem csak otthon váltott ki elismerést a szlovénok elleni siker.

Régi szokása a férfi kosárlabda-válogatottnak, hogy amikor idegenben játszik, délelőtt még otthon edz, és csak utána utazik el a mérkőzés helyszínére. Ivkovics Sztojan ezúttal sem szakított ezzel a hagyománnyal, ezért a csapat szombaton csak kora délután indult el Szombathelyről busszal Bécsbe, majd onnan repülőgéppel Utazott kijevi átszállással Zaporizzsjába. A szövetségi kapitány egy helyen változtatott a kereten: Govens Darrin helyet Tóth Norbert kelt útra.

– Az ukrán válogatott magas szerkezetű, ezért muszáj volt a palán alatti posztokon erősödnünk – indokolta meg lapunknak a változtatást Ivkovics Sztojan. – Ráadásul fizikálisan nagy igénybevétellel járó mérkőzésre számítok, ezért több játékost kell majd pályára küldenem, mint amennyi csütörtökön a szlovénok ellen lehetőséget kapott.

Különböző fórumokon a szemére hányták a kapitánynak, hogy amikor ennyire magas az ellenfél, miért nem számít hasonlóan jegenye termetű magyar kosarasokra, mint Tóth Ádám és Csorvási Milán, ezért a szövetség erről közleményt adott ki:

„A két sportoló írásban jelezte a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének, hogy lemondja a válogatottbéli szereplést. Csorvási Milán három éve, Tóth Ádám két éve küldte el erről szóló levelét. Előbbi nem jelölt meg indokot, míg utóbbi családi okokra hivatkozva mondta le a válogatottságot – idézi a szövetség honlapja Bodnár Péter főtitkárt. –Amíg Csorvási Milánék nem jelzik számunkra, illetve a szövetségi kapitány felé, hogy szívesen visszatérnek a nemzeti csapatba, nekünk tiszteletben kell tartanunk kérésüket, s nem küldünk nekik meghívót a válogatott programokra.”

Ez azonban mellékes epizód. Amikor a csapat tegnap este megérkezett a szállodájába, a recepciónál várta a mérkőzés ellenőre, és gratulált a csütörtöki eredményhez, szerinte a forduló legnagyobb meglepetése a magyar válogatott győzelme volt a címvédő szlovénok ellen. Attól persze elzárkózott, hogy a mai meccs esélyeit latolgassa, de lássuk be, ez nem is volt elvárható tőle.

Európa-bajnoki selejtező, F csoport: Ukrajna–Magyarország 17.00 (tv.: M4 Sport)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.