Kenulapátok a kezekben – Elbúcsúztak Wichmann Tamástól

A Farkasréti temetőben kedden utolsó útjára kísérték Wichmann Tamás kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenust, aki hosszan tartó, súlyos betegség után február 12-én hunyt el 72 éves korában.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A gyászolók között családtagjai mellett barátai, tisztelői, más sportágak képviselői, de elsősorban kajakosok és kenusok rótták le tiszteletüket az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója előtt.

A szertartás előtt a kivetítőn megjelentek legnagyobb sikereinek képsorai, a tömegben pedig többen kenulapáttal a kezükben tisztelegtek.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár búcsúbeszédében Magyarország egyik ikonikus sportolójának nevezte Wichmann Tamást, aki örökre beírta magát a hazai sporttörténelembe.

„Nemcsak a sportcsalád, hanem az egész magyar közösség nevében búcsúzunk. Wichmann Tamás bebizonyította, hogy nem létezik lehetetlen, gyermekkori balesete után nem sokan hitték volna, hogy ilyen eredményeket ér majd el”

- fogalmazott az államtitkár arra utalva, hogy a versenyzőt hatéves korában elütötte egy rendőrautó, a súlyos baleset után napokig kómában feküdt, egy évig járógépet kellett használnia.

Felépülése után kezdett sportolni, előbb bokszolni, majd kenuzni. Szabó Tünde az elhunytról beszélve kiemelte: példaértékű embersége mindig megmutatkozott, önzetlenül élt. Felidézte, hogy amikor a januári Év sportolója díjátadó gálán a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és Magyar Sportújságírók Szövetsége közös életműdíját átvette és a közönség percekig állva tapsolta, ő akkor is a tokiói ötkarikás játékokra készülőkre gondolt, kitartást, erőt, szerencsét és hazafiságot kívánt utódainak. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke felidézte, hogy Wichmann Tamás négy olimpián indult, amelyeken három érmet – két ezüstöt és egy bronzot – szerzett.

„Már életében a magyar kajak-kenu legendájává vált, fair play-díjat is kapott” – mondta a MOB vezetője. Wichmann Tamás 1978-ban vehette át az UNESCO fair play-díját, mert segített felkészülni riválisának, az egykori Jugoszlávia színeiben versenyző Matija Ljubeknek, aki aztán a belgrádi világbajnokságon legyőzte őt.

Kulcsár Krisztián felidézte: a már súlyos beteg sportember vágya volt, hogy szurkolhasson a Tokióban versenyzőknek, de ahogy fogalmazott, a többi régi kajakossal és kenussal nyáron már „fentről” skandálhatják, hogy Ria-Ria-Hungária.

Wichmann Tamás volt klubja, az MTK nevében Deutsch Péter ügyvezető búcsúzott. Kiemelte, hogy a legendás sportember élete végéig büszke volt MTK-s mivoltára és sokat törődött a fiatalokkal.

„Biztonság – ezt adta nekünk Tamás. És nem csak a testalkatával, mély hangjával, sűrű bajuszával. Ha vele voltál, azt érezted, hogy minden lehetséges. Annyi erőt adott nekünk, amely sokáig, akár örökké ki fog tartani”

- fogalmazott.

Hozzátette: Wichmann Tamás azt az örökséget hagyja hátra, hogy „emberség és tisztesség minden áron”.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nevében Vaskuti István, az 1980-as, moszkvai olimpia kenus bajnoka búcsúzott az elhunyttól. Felidézte, hogy Wichmann Tamás az 1960-as években üstökösként robbant be a kenusok közé, nemcsak szálfa termete, széles válla, egész megjelenése miatt volt rendkívüli, hanem a vízen mutatott teljesítménye miatt is, a mozgása látványosan elegáns volt.

„Tizennyolc évesen kezdte az éremgyűjtést és aztán 18 évig folytatta. Mi, fiatalabbak, felnéztünk rá és sokat tanultunk tőle. Nélküle nem lehettünk volna azok, akik lettünk. Nagy fájdalom, hogy a sors nem adta meg neki az olimpiai győzelmet, pedig megérdemelte volna” – mondta elcsukló hangon Vaskuti István.

Miközben felcsendült Louis Armstrong „What a wonderful world” című dala, a koporsót kenulapátok sorfala között vitték a sírhoz. Ott Vaskuti István eltört egy kenulapátot, amelyet Wichmann Tamással együtt eltemettek.

Wichmann Tamás 1948. február 4-én született Budapesten. 1962-től 1966-ig az MHS, 1966-tól 1971-ig az Egyetértés, 1971-től 1975-ig a VM Egyetértés, majd 1975 és 1983 között az MTK-VM sportolója volt.

Fotók: Nemzeti Sport, MTI

Első Európa-bajnokságát 1967-ben Duisburgban nyerte Petrikovics Gyulával C-2 1000 méteren, a másodikat és a harmadikat 1969-ben Moszkvában kenu egyesben 1000 és 10 000 méteren. 1970-től állandó résztvevője volt a világbajnokságoknak, első győzelmét is ebben az évben aratta Koppenhágában 10 000 méteren. 1971-ben két vb-aranyat nyert, egyesben 10 000, párosban – Petrikoviccsal – 1000 méteren. 1974-ben, Mexikóvárosban újból 10 000 méteren diadalmaskodott, s ezt megismételte 1977-ben Szófiában is. 1979-ben megvalósította régi álmát: rövid és hosszú távon is győzelmet aratott. 1981-ben Nottinghamben, 1982-ben Belgrádban egyaránt kenu egyesben 10 000 méteren nyert, ezzel világbajnoki elsőségeinek számát kilencre növelte.

Az 1968-as, mexikóvárosi olimpián Petrikoviccsal kettesben 1000 méteren ezüstérmet szerzett, az 1972-es, müncheni olimpián egyesben 1000 méteren lett második, 1976-ban Montrealban ugyanezen a távon bronzérmet akasztottak a nyakába. Sportpályafutását 1983-ban fejezte be.

Az év sportolójának választották 1979-ben, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2010-ben MOB-díjjal, 2013-ban Pro Urbe Erzsébetváros díjjal, 2017-ben Prima Díjjal tüntették ki. Mielőtt versenyző lett, szakácsnak tanult, 1987-ben megnyitotta Budapest első „alternatív” kocsmáját, amelyet eredetileg Szent Jupátról, a kenusok „védőszentjéről” nevezett el, de később már csak Wichmann-kocsma volt a neve. A létesítmény 2018-ban, több mint három évtized után zárt be.

Életéről, karrierjéről Magyar lapát címmel portréfilm is készült.