„Május 4-től, azaz hétfőtől a profi, amatőr és tömegsportban engedélyezzük az edzést és a zártkörű sporteseményeket”– jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
A miniszter a tájékoztatón azt is elmondta, a koronavírus-járvány miatti rendezvénykorlátok továbbra is érvényben maradnak, Magyarországon ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket augusztus 15-ig nem lehet tartani. Ez azt is jelenti, hogy addig biztosan nem rendezhetnek szurkolók előtt mérkőzéseket, ezért ha újrakezdik a honi labdarúgó-bajnokságokat, akkor azt csakis zárt kapuk mellett tehetik.
A Magyar Labdarúgó-szövetség a múlt héten közölte, hogy amennyiben a kormány feloldja a koronavírus-járvány miatt meghozott tilalmakat, a rendelet megjelenésétől számított 20. nap utáni szerdán vagy szombaton újraindítja az UEFA nemzetközi sorozataira kvalifikáló bajnokságokat, köztük az NB I-et is. A csütörtökön bejelentett, május 4-én, hétfőn életbelépő határozat és a szövetség múltheti közlése alapján akár már május 23-án folytatódhat a bajnokság.
A folytatás időpontjáról az MLSZ elnökségének kell döntést hoznia.